Varga: Előbb-utóbb be kell spájzolni

2013. november 10. 12:55

Még nem döntött a kormány arról, bocsát-e ki idén kötvényeket, a jövőre esedékes törlesztendő hitelek miatt azonban érdemes lenne már most „bespájzolni” - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

2013. november 10. 12:55

Varga Mihály a Hír TV szombat esti műsorában úgy fogalmazott: „még nincs száz százalékos meggyőződésünk, hogy az idén kell kötvénykibocsátást végrehajtani.” Az idén lejáró hiteleket gond nélkül törleszteni tudja Magyarország, azonban jövőre több nagyobb összeg is esedékes. Ezekre felkészülve el kell gondolkodni azon, hogy már most, a kedvező piaci helyzetet kihasználva bespájzoljunk – magyarázta a politikus.

Ez Európai Bizottság hétfőn közzétett gazdasági előrejelzésével kapcsolatban azt mondta: pozitív jelzés, de egyben meglepő is, hogy a Bizottság végre úgy látja, fenntartható pályán van a magyar gazdaság. Úgy tűnik, beérett a kormány hároméves munkája – tette hozzá. 

A miniszter kifejtette: a magyar külkereskedelem háromnegyede az EU-ba irányul, így válság esetén „nem tudjuk az árnyékunkat átlépni”. Ezért szükséges a keleti nyitás politikája, amelynek révén a magyar gazdaság azokhoz az államokhoz szeretne kapcsolódni, amelyekben most is 4-5 százalékos növekedés van – idézi a Napi.hu a politikust.

A konszolidáció után már kifelé jön a magyar gazdaság a recesszióból, jövőre az idei gazdasági növekedés kétszeresével számolnak - emelte ki a Varga Mihály.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. november 11. 08:44
lejárnak a 3 éves hitlek...
liberálzöld.
2013. november 11. 08:41
Igyekezzél spájzolni Misi! Orbán, Simicska, Mészáros, Rogán, Lázár és a röbbi strici már bespájzolt. Siess te is, lehet, hogy a választások után nehezebb lesz. Ne feledd, kenek mennyije van, annyit ér!
Reeves
2013. november 10. 22:11
Akitlosz jó hazafi vagy, egy jótanács: www.torproject.org
Reeves
2013. november 10. 22:10
https://igazmagyar.wordpress.com/2013/07/11/szigoruan-bizalmas-anyagok-terjezd/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!