Korrekt ajánlatnak tartja az új házszabályt a Fidesz

2013. december 10. 10:55

Gulyás Gergely szerint az új házszabály alaposabb képviselői munkára, több megfontolásra és kevesebb formális, de több érdemi felszólalásra ad lehetőséget.

2013. december 10. 10:55

Az új házszabály és az országgyűlési törvény változtatása „korrekt ajánlat a magyar politikai élet valamennyi szereplőjének” – mondta Gulyás Gergely (Fidesz) előterjesztői expozéjában a két törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor az Országgyűlés keddi ülésén. Úgy fogalmazott: az új javaslat olyan keret, amely több tartalommal tölthető meg, mint amennyit az elmúlt 20 év eljárásrendje biztosított, illetve amely alaposabb képviselői munkára, több megfontolásra és kevesebb formális, de több érdemi felszólalásra ad lehetőséget valamennyi képviselő számára. „Csak rajtunk múlik, mennyit váltunk valóra ebből” – mondta a fideszes politikus.

Hangsúlyozta: a 2014-es választásokat követően újonnan megalakuló 200 fős parlament nem tud majd a jelenlegi struktúrában dolgozni, így senki sem vitatja, hogy új házszabályt szükséges alkotni. A javaslat célja az Országgyűlés tekintélyének helyreállítása, a parlamenti munka több tartalommal megtöltése és a törvényalkotás átláthatóbbá tétele. Emellett reményei szerint a változtatások elősegíthetik a „tartalmasabb és kevésbé öncélú közéleti vitákat”. Kiemelte: azért megfelelő az új szabályozás mostani elfogadása, mert a választások előtt senki sem tudhatja, hogy ki alakíthat kormányt jövőre. Így szerinte valamennyi oldal abban érdekelt, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely a kormányoldal számára hatékony törvényalkotást, az ellenzéknek pedig megfelelő ellenőrzési lehetőséget biztosít.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. december 10. 13:26
Fidesz meg a korrektség? Na, ne röhögtessetek má!
DezInf
2013. december 10. 13:16
Ez a nap vicce :)))
Basiliscus
2013. december 10. 12:14
Sokkal korrektebb lett volna, ha az új házszabályt az újonan felálló Országgyűlés szavazza meg. Bár a Fidesz nem a korrektségéről híres.
geraz51
2013. december 10. 11:22
Ki mondta,hogy a következő házelnök a Kövér lesz.A hülye Németek is felállnak,abban a liberális demokrata USA-ban pedig egy rövid imát is elmondanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!