Utoljára ülésezik a parlament ebben a ciklusban

2014. február 13. 07:42

A csütörtöki ülésnapon a képviselők vitáznak, majd más jogszabályok mellett a ciklus utolsó törvényeként elfogadhatják az új házszabályt is. Ez egyebek mellett tartalmazza, hogy a következő ciklusban már nem lesz parlamenti részletes vita, a javaslatokat az új kétszintű bizottsági rendszerben módosíthatják majd a képviselők.

2014. február 13. 07:42

Az Országgyűlés várhatóan ma tartja a 2010-2014-es kormányzati ciklus utolsó ülését. A képviselők egyebek mellett megalkothatják azokat az új szabályokat, amelyek alapvetően meghatározzák a választás után felálló új, kisebb parlament munkarendjét.

A Ház 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd záróvitákra kerül sor. Ezt követően határozathozatalokat tartanak. Az Országgyűlés jogszabályt alkothat a bizalmi vagyonkezelők tevékenységéről, továbbá a kollektív befektetési formákról és kezelőikről.

Az új házszabály elfogadása a jelenlegi Országgyűlés utolsó törvénymódosítása lehet. A kormánypártok kezdeményezésére megszűnhet a parlamenti részletes vita, a képviselők - akik száma 199-re csökken - ezentúl az új, kétszintű bizottsági rendszerben módosíthatják a tárgysorozatba vett javaslatokat. Az új házszabály az Országgyűlés ülésezésének gyakoriságára nem tartalmaz előírást. A ciklus utolsó ülésnapja interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel zárul.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. február 13. 11:55
Soha többé bal-bolsik és jobb-bolsik! ................ 2014. JOBBIK !!!
Szajzar1
2014. február 13. 11:48
"Soha többé komcsikat!" Akkor a Fidesz padsorai elég foghijjasak lennének:) Tele vannak komcsi alvó ügynökökkel, még fideszes zombi ismerőseim se értik, miért nem szavazza meg a afidesz az ügynökakták nyilvánosságát Hát mert ha kiderülne az igazság, a fudesz be se kerülne a parlamentbe
Szajzar1
2014. február 13. 11:43
"a ciklus utolsó törvényeként elfogadhatják az új házszabályt is. Ez egyebek mellett tartalmazza, hogy a következő ciklusban már nem lesz parlamenti részletes vita," Nehogy az "Istenadta NÉP" akire mindig hivatkoznak de akit mindig is leszartak, lássa hogy mikor mit tesznek, miről vitáznak Most komolyan, van olyan skizofrén idióta aki szerint ez még demokrácia? Ennyi erővel szüntesség be az egészet Vagy rakják tele aprómajmokkal, gombokat a majmok is tudnak nyomkodni, képviselőcsoport-elnöki bekiabálásra-parancsra
Szajzar1
2014. február 13. 11:39
Utóljára ülésezik a parlament ma A választásokig van még 1.5 hónap + a választások után legalább 2-3 hét mig összeülnek Naiv kérdés: ugye ezen idő alatt nem lapnak fizetést? Lassan többször van szünet mint munkanapjuk Na nem mintha akkor dolgoznának amikor bent vannak (alvás. evés, ujságolvasás, ivás-szanyi)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!