A szavazóköröktől 150 méternél távolabb lehet kampányolni

2014. április 06. 10:03

A kampánycsend eltörlésének köszönhetően vasárnap egész nap szabad kampányolni a szavazókörök 150 méteres körzetén kívül. Akár a szavazásra menet is meglephetik a választókat a pártok aktivistái.

2014. április 06. 10:03

Általános kampánycsend a mostani választáson már nincs, az új választási törvény azonban azt előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A tiltott zónákat a Nemzeti Választási Iroda honlapján külön-külön is megjelenítették.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén – így a szavazóhelyiségekben – is joguk van nyíltan felvállalni a pártszimpátiájukat.

Arról is beszélt, hogy a kampánycsend eltörlése „nagy újdonság” a választópolgárok számára. Elmondta, a nap folyamán a jelölő szervezetek aktivistái a polgárokat lakásuk és a szavazóhelyiségek közötti úton kampányüzenetekkel és kampányajándékokkal várhatják, ez már nem tilos, mint a korábbi választások idején, szavai szerint „ezzel meg kell barátkozni”.

Az NVB korábban iránymutatást is elfogadott a közterületi kampánytilalom szabályainak értelmezéséről a választási szervek számára. Eszerint megsérti a kampánytilalmat, ha valaki a 150 méteres körzeten kívül úgy kampányol, hogy az a körzeten belül hallható, illetve látható. Az NVB ezzel a "bekiabáló” kampányolásról mondta ki, hogy jogszerűtlen.

Az iránymutatás szerint nem jelenti a relatív kampánytilalom sérelmét, ha a jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő plakáttal ellátott jármű a szavazás napján keresztülhalad a 150 méteres körzeten, az azonban jogsértő, ha az ilyen „felmatricázott” jármű várakozik a „tiltott” területen, esetleg az áthaladása „folyamatos vagy rendszeres”. A jogértelmezés nem vonatkozik a közösségi közlekedés és a kötöttpályás közlekedés járműveire. 

Az NVB szerint a relatív kampánytilalom szabálya megköveteli, hogy a választási szervek tagjai a szavazás napján ne viseljenek ruházatukon jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő, azokhoz köthető szimbólumokat, és ne viseljenek jelölőszervezethez köthető ruházatot (egyenruhát) a választási szervek hivatalos helyiségeiben, így különösen a szavazóhelyiségben. 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
L.Casei
2014. április 06. 15:20
Pestlőrincen a választóhelyiség előtti villanyoszlopon Jobbik lufi. Három.
berzsian56
2014. április 06. 15:12
Zuglóban ezt több helyen nem tartják be. A 28-29-es körzetben délután háromkor is ott lóg az MSZP jelöltjének plakátja, a 34-es körzetben ugyanebben az utcában a bejárattól , három, azaz három méterre a villanyoszlopon szintúgy.
berzsian56
2014. április 06. 11:13
Zugló 28-29 -es v.körzetében aZ Ilosvay Selymes tér 21 előtt, a bejárattal szemben vírít az MSZP jelöltjének nagyméretű plakátja.Reggel kilenc órakor. A távolság nem százötven, hanem alig tíz méter.Ez vastagon a válsztási szabályok megsértése.
békalepcse
2014. április 06. 10:25
Nyugodtan állítson meg a kampányoló. Végig is fogom hallgatni, sőt kérdéseim is lesznek bőséggel, nehogy olyat zaklasson akit meg lehet győzni az utolsó percben....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!