Egymilliójába került az ATV-nek a politikai reklám

2014. április 08. 17:26

Az ATV a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során összesen tizenegy alkalommal adta le a baloldali szövetség politikai reklámját. Erre azonban csak akkor lett volna lehetősége, ha korábban jelezte volna az NVB-nek, hogy a kampányban politikai reklámot kíván közzétenni.

2014. április 08. 17:26

Az ATV a Rendkívüli Egyenes Beszéd című műsorban élőben közvetített a baloldali összefogás választási gyűléséről, eközben pedig összesen tizenegyszer leadta a szövetség politikai reklámját is – amely egyébként impresszumot nem tartalmazott. A Nemzeti Választási Bizottság egy magánszemély kifogása alapján elmarasztalta és egymilliós bírság megfizetésére kötelezte a televíziót, mert az csak akkor adhatott volna le politikai reklámot, ha ebbéli szándékát február 15-ig jelezte volna az NVB-nek. Ezt azonban az ATV nem tette meg.

Az ATV megtámadta a bizottság döntését, így került az ügy a Kúriára. A Kúria viszont helyben hagyta az NVB döntését és jogerősen kimondta: a videofelvételeket nem a műsorszám élőben kapcsolt helyszínén tették közzé, hanem attól függetlenül kerültek a műsorba szerkesztésre és közlésre, a videofelvételek pedig megfeleltek a politikai reklám fogalmának. A Kúria szerint az ATV szerkesztői felelőssége fennáll, vagyis marasztalására jogszerűen került sor.

A Kúria indokoltnak tartotta a bírság kiszabását is, annak összegét pedig nem tartotta eltúlzottnak, mivel „a jogsértés folytonosan, összesen tizenegy reklám bejátszásával, a nyilatkozat hiányában, szándékosan került elkövetésre és az országosan sugárzott műsorszám révén nagy nyilvánosság előtt valósult meg”.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2014. május 06. 16:43
mondjon le a főszerkesztő
vendetta
2014. április 10. 02:04
Olcsón lett ez megszámítva. Én reklámonként rántottam volna le róluk egymillát. És még az is egy korrekt, visszafogott összeg lenne.
Catullus
2014. április 09. 14:30
Mert oda nem mennek közpénzek és simicska stb. juttatások. Olvastam egy oknyomozói elemzést, miszerint a 25 év alatt a kormányok által lenyúlt pénzek és a hatalmas adóelkerülések nélkül osztrák életszínvonalon élhetne az ország. Jawohl, csak nem magyar politikusokkal, kormányokkal. Itt csak ilyen sóher, meggazdagodni akaró. mikszáthi mentalitású, kiéhezett alakokat választ a nép, mert befolyásolható, hiszékeny és buta.
VerdbenekhyKeményFarkas
2014. április 09. 14:07
A "békemenet" és az orbáncirkusz élő közvetítéséért büntették meg? Mert az volt az élő politikai reklám! Hányas is a mérce?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!