Lehet majd vörös sálban szavazni

2014. április 05. 16:19

A választópolgároknak joguk van nyíltan felvállalni pártszimpátiájukat, de aktívan nem kampányolhatnak a tiltott kampányzóna területén – jelentette ki a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Patyi Andrásék sok bejelentésre számítanak, mivel szerinte még nem mindenki vette, hogy megszűnt a kampánycsend.

2014. április 05. 16:19

Patyi Andrást, a Nemzeti Választási Bizottság elnökét a Nemzeti Választási Központban tartott szombati sajtótájékoztatóján többen is arról kérdezték, mi a megengedett a szavazóhelyiségek körüli 150 méteres körzeten belül. A testület elnöke azt mondta, megítélése szerint „ha a szavazópolgár piros sálban megy be szavazni és abban a sálban jön ki onnan, ez nem sérti a választási kampányt, mivel ezzel nem kampányol”. Szavai szerint a választó ezzel nyíltan vállalja a pártszimpátiáját, amihez joga van. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, más a megítélése annak, ha aktivisták a szavazókör közvetlen közelében osztogatnak sálakat, vagy bármi mást, ami egy bizonyos jelölőszervezet iránti szimpátia növelésére alkalmas, mert az már aktív kampánytevékenységnek számít, ami abban a zónában tiltott.

Az NVB elnökének közlése szerint a 150 méteres zónán kívül azonban lehet majd kampánytevékenységet folytatni a szavazás ideje alatt, így például szórólapot, ajándéktárgyat, pólót vagy sapkát adni a választópolgároknak. Jelezte, ez az igazán nagy újdonság a választópolgárok számára, és nem biztos hogy ezt a változást már mindenki „vette”. Tehát azt, hogy a polgárok lakása és a szavazóhelyiség közötti úton őket adott esetben kampányüzenetekkel és kampányajándékokkal fogják várni – magyarázta. „Ezzel meg kell barátkozni, amelyik (ajándék) tetszik, azt el kell fogadni, amelyik nem tetszik, azt meg udvariasan vissza kell adni” – fogalmazott az NVB elnöke.

Patyi András közölte, számít arra, hogy olyan bejelentések is érkeznek majd a választási bizottságokhoz, amelyekben arról számolnak be, hogy például a villamoson valakinek a kezébe nyomtak egy jelölő szervezetre utaló gyümölcsöt. Hozzátette: szerinte erre a választási bizottságok várhatóan azt fogják mondani, hogy ez egy megengedett kampánytevékenység, „egye meg a gyümölcsöt és legyen egészségesebb tőle”.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. április 06. 13:05
Kampányguruknak figyelmébe: ...."Fehér vállad lepi sálom.."/Ezt o-val mondták.Semmi köze az üdvözléshez. (Salom)Csak Szanyi ötlete!
nyugalmazott tanár
2014. április 06. 10:02
A bukott baloldal vöröslámpát is tesz majd ki a helységei elé?
bango5
2014. április 05. 18:01
És narancssárga nadrágban? :D
kjkj945
2014. április 05. 17:26
"Lehet majd vörös sálban szavazni" És kipában???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!