Befejeződött a takarékszövetkezeti szektor átalakítása

2014. december 05. 17:57

A Miniszterelnökség bejelentette, hogy befejeződött a takarékszövetkezeti rendszer másfél évvel ezelőtt megkezdett átalakítása, aminek célja a teljes megújulás és egy garanciaközösség kialakítása volt.

2014. december 05. 17:57

Lezárult pénteken az a másfél éve megkezdett munka, amelynek célja a szövetkezeti hitelintézetek átvizsgálása, a szabálytalanul működő intézmények kiszűrése, végső soron a takarékszövetkezeti szektor megerősítése volt; a garanciaközösség felállításának köszönhetően több takarékszövetkezeti csődre nem kell számítani – közölte a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkársága.

A folyamat befejező lépéseként 39 takarékszövetkezettel egészült ki, és 117 tagjával teljes körűvé vált az a garanciaközösség, amely az ágazat teljes megújulását hozza magával. Az új tagok felvételével egy időben a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) egy takarékszövetkezetet kizárt soraiból, egy tagja számára pedig engedélyezte az integrációból való kilépést. 

A Tisza Takarékszövetkezet esetében az átláthatatlan gazdálkodás és a súlyos működési szabálytalanságok miatt vált elkerülhetetlenné a kizárás, a tevékenységének megszüntetését kezdeményező, betétessel nem rendelkező Magyar Vidék Hitelszövetkezet pedig maga kérte a kilépést – olvasható a közleményben.

A Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása egy hónapon belül megkezdődhet. A szövetkezeti hitelintézet mintegy 10 ezer betétese között mindössze 17 olyan ügyfél van, akinek a megtakarítása meghaladja az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított 100 ezer eurós összeghatárt. A kártalanítás menetéről az ügyfelek időben tájékoztatást kapnak, az érintett szervezetek mindent elkövetnek, hogy mindenki a lehető leghamarabb pénzéhez jusson – áll a közleményben. 

A most felállt garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek. Az SZHISZ, a Takarékbank és az összes szövetkezeti hitelintézet tőkeereje és likviditása rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére. 

A tőke csoportszintű felhasználása kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének és további növekedésének. Az új működési modellben a takarékszövetkezetek együttesen a legszigorúbb uniós szabályozásnak is megfelelnek, és a nagyobb ügyfelek hitelezésére is képessé válnak - szögezi le az államtitkárság közleményében.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Riwen
2014. december 06. 01:09
"célja a teljes megújulás és egy garanciaközösség kialakítása volt." A megújulás jó. Az áfát is megújították, azért lett világrekord 27%-os. Reméljük, hogy a takarékszövetkezeteket is hasonlóan jól újítja meg az állambácsi.
Tintamin
2014. december 06. 00:55
Ez volt az utóbbi idők egyik legundorítóbb története. Megint sikerült hatalmasat lopni. Brávó Viktor!
Apáczai
2014. december 05. 22:47
"A most felállt garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek." Ennél rosszabb már nem is történhetett volna a balliberális ellenzék számára.
trespass
2014. december 05. 18:36
Megint egy új szinonímája lett a lopásnak: átalakítás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!