Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap

2015. január 19. 10:31

Jelöltek hiányában elmaradt, illetve szavazategyenlőség miatt eredménytelen választásokat ismételtek meg vasárnap az ország nyolc településén. A tíz választást Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Vas és Zala településein tartották. Volt olyan induló, aki ősszel még a Fidesz színeiben, most viszont függetlenként indult.

2015. január 19. 10:31

Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. A választások többségét azért írták ki, mert az október 12-i választás jelöltek hiányában elmaradt, vagy szavazategyenlőség alakult ki. Az időközi választásokat Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Vas és Zala településein tartották.

A Baranya megyei Kishajmáson Nagy László független jelölt nyerte a polgármester-választást és a településen a képviselő-testület négy tagját is megválasztották. Ranyhóczkiné Ács Andrea körjegyző elmondta, a mintegy 240 lakosú település 168 választópolgárából 97 ment el szavazni. Az időközi választásra azért volt szükség, mert tavaly októberben nem indult elég jelölt a képviselő-testület tagjainak megválasztásához, később pedig lemondott tisztségéről a választók bizalmát elnyerő Nagy Gábor független polgármester.

A baranyai Tengeri polgármesterének Nyaka Melinda független jelöltet választották. Hederics István körjegyző elmondta: a 61 lakosú község 53 választópolgárából 45-en mentek el szavazni. Az időközi voksolást azért tartották, mert a tavaly októberi általános választáson a két jelölt azonos számú érvényes szavazatot kapott, emiatt a voksolás eredménytelen lett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsal polgármesterének Isóczki Lajost választották az időközi választáson. Nagyné Pail Marianna jegyző elmondta, a község polgármesteri posztjáért azért írták ki a választást, mert az elmúlt év őszi helyhatósági voksoláson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a polgármesterjelöltek között. A vasárnapi választáson eredetileg két független jelölt, Varga István és Isóczki Lajos indult volna, ám Varga István visszalépett.

A Somogy megyei Szorosadon szintén független jelöltet, Simonics Ervin Gyulát választották polgármesterré, a 76-as érvényes szavazat közül 48-at szerzett meg. Orbánné Zilizi Márta körjegyző elmondta, a kistelepülésen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző választáson induló két jelölt között szavazategyenlőség alakult ki. A mostani megmérettetésen ismét a település polgármestere, a független Kendi Tibor indult Simonics Ervin Gyulával szemben.

A Vas megyei Bozzaiban Kovács Tünde független jelöltet választották meg önkormányzati képviselőnek. Bozzai Antal, a helyi választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint a képviselői posztért három független jelölt indult. Bozzaiban október 12-én a független Csizmadia Fannit választották meg polgármesternek, a négytagú képviselő-testületbe négyen jelöltették magukat, köztük a később megválasztott polgármester is, így egy képviselői hely betöltetlen maradt, ezért kellett időközi választást tartani.

A Vas megyei Tanakajd polgármestere a független Simon Miklós lett, és megválasztották a község négytagú képviselő-testületét is. Gáspár Tivadar jegyző, a helyi választási iroda vezetője közölte, októberben Tanakajdon még senki nem akart polgármester lenni és a képviselő-testület megválasztásához sem volt elegendő számú jelölt, ezért tartottak vasárnap időközi választást. Zalamerenyén újraválasztották az eddigi polgármestert, a településen az októberben kialakult szavazategyenlőség miatt kellett megismételni a választást. Szabóné Csányi Mariann jegyző közölte: a községet eddig függetlenként irányító – októberben a Fidesz-KDNP színeiben, most pedig újból függetlenként induló - Ódor László Lajos 73 szavazatot gyűjtött, kihívója, Papp Sándor (független) 70 voksot kapott. Az októberi szavazáskor szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, ezért ismételték meg a választást.

A szintén Zala megyei Valkonyán Hatala Gábort választották polgármesternek. Varga Éva körjegyző elmondta: a település 55 választópolgára két független jelöltre szavazhatott. Októberben jelölt hiányában maradt el a voksolás.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!