Origo: Elérte a világsajtót a Simicska–Orbán-háború

2015. február 07. 10:53

Három tekintélyes hírügynökség és több lap is beszámolt a pénteki magyar médiaháborúról, nyilatkozott Krekó Péter és Magyar Kornélia is. Krekó szerint az előző húsz évben nem volt ilyen súlyos ellentét a Fideszben, Magya Kornélia pedig rámutatott, hogy Simicska legalább olyan fontos a magyar politikai életben, mint Orbán.

2015. február 07. 10:53

A világ legjelentősebb hírügynökségei közül a Reuters, az AP és az AFP is beszámolt a magyar médiaháborúról – írja az Origo.

 
A Reuters összefoglalta a témában elhangzott legmarkánsabb nyilatkozatokat, és megszólaltatták Krekó Pétert is. Az elemző szerint az elmúlt 20 évében nem volt még ennyire súlyos belső ellentét a Fideszben, mint most.
 
Röviden beszámolt a magyar médiaháborúról az AP amerikai hírügynökség is, amelynek a hírét több lap is átvette, így például a The Salt Lake Tribune, a U.S. News & World Report vagy a Cortez Journal.
 
Az AFP francia hírügynökség megszólaltatta Magyar Kornéliát, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjét, aki azt mondta, hogy „a Fidesz anyagi hátterének biztosításával Simicska legalább olyan fontos a magyar politikai életben, mint Orbán. A kormánypárt az Orbán– Simicska-tengely köré épült.”
 

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2016. október 14. 16:07
Előnyére vált a Fidesznek hogy Simicska távozott. Világossá vált, hogy a kormány nem hátrál és vállalja a konfliktusokat a MAGYAR EMEBEREK védelmében. A reklámadót a gazdagok fizetik, milliárdos bevételből, és így nem kell lakossági megszorításokat eszközölni.
Anti Komcsi
2016. október 08. 19:01
Nem baj Az országimázsak éppen használ, hogy gerinces és megvehetetlen a Fidesz. Bezzeg a náci Vona meg az inkompetens és korrupt flúgos fletó.és libatolvaj, nahát, ha valakik, akkor ők üldözik el a befektetőket.
Anti Komcsi
2016. október 08. 19:01
A világsajtó nem foglalkozik Mo.-al. Mint ahogy minket sem érdekel Burkina Fasso és a belpolitikája.
Anti Komcsi
2015. május 19. 14:24
Magyar Kornélia egy buta liba. A HírTV n kabaréba illően röhejes butaságok óta nincs hitele. Azt mondja amiért megfizetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!