A DK a vadászatot is tiltaná vasárnap

2015. március 29. 12:17

A DK azt szeretné, ha a vasárnapi pihenés az emberek mellett kiterjedne az állatokra is, amelyek szintén élelmet szeretnének szerezni és „családjukkal, gyermekeikkel, fiókáikkal szeretnék tölteni a hétvégét” – közölte Gréczy Zsolt, aki szerint a családi együttlétet Semjén „úri hóbortja”, a vadászat fenyegeti igazán.

2015. március 29. 12:17

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené. Gréczy Zsolt arra hivatkozott, hogy a KDNP nyomására elfogadták a boltbezárásról szóló törvényt, ezért már a második olyan napot érik meg a magyar polgárok, amikor nem ők döntik el, hogy mit szeretnének csinálni.

A döntés meghozatalakor a kormány a családok együtt töltött idejére hivatkozott, pedig a tökéletes családi együttlét eszményét leginkább Semjén Zsolt, a KDNP elnökének „úri hóbortja” fenyegeti igazán - jelentette ki. A DK azt szeretné, ha a vasárnapi pihenés az emberek mellett kiterjedne az állatokra is, amelyek szintén élelmet szeretnének szerezni és „családjukkal, gyermekeikkel, fiókáikkal szeretnék tölteni a hétvégét” – közölte.

Gréczy Zsolt azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy a vasárnapi vadászat megtiltása érzékenyen érintene bizonyos kormánytagokat, például Semjén Zsoltot vagy Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, de az, hogy „az ő úri hóbortjukra vonatkozik ez a törvényjavaslat, nyilván a véletlen műve”. A tervezet ugyanakkor tartalmazza, hogy évente egyszer nekik is lehetőségük lenne vasárnap vadászni, ha azt 15 nappal korábban előre jelzik az illetékes hatóságnak.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a javaslatról nem egyeztettek az érintettekkel, azzal a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény abszurditására akarják felhívni a figyelmet.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bakonyibetyar
2015. április 07. 22:44
Azér' a GY. Fletóra meg a Vadai rüfkére vasárnap is megadnám a kilövési engedélyt.
atila68
2015. március 30. 12:55
Ezek kész vannak.
Lolka-Bolka
2015. március 30. 03:20
az a szociopata bunszervezet beszel akiknek a nagyapjuk meg ak-47 tel vadaszott helikopterrol.... na ne mar !!!! a dk -ok vadaszatat meg kotelezove tennem meg vasarnap is .....
Morgen
2015. március 30. 00:00
Komoly! Remélem, puszta szolidaritásból azt is visszatartják vasárnap, ami a lényegük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!