Keményen dolgozik a tapolcai Fidesz-kampány

2015. március 06. 18:11

Tapolcán debütálnak a keményen dolgozó emberek: a fideszes Fenyvesi Zoltán az időközi választáson béremeléssel és munkahelyteremtéssel kampányol. A Fidesz mind az MSZP-s, mind a jobbikos jelöltet szélsőségesnek nevezte.

2015. március 06. 18:11

Az április 12-i választás tétje, hogy folytathatjuk-e a munkahelyteremtést a térségben és lesz-e olyan parlamenti képviselője a választókerületben élőknek, aki képes javítani a keményen dolgozó emberek élethelyzetét, jelentette ki a Fidesz megyei választmányának elnöke pénteken Tapolcán. Kovács Zoltán azt mondta: a Fidesz-KDNP jelöltje, Fenyvesi Zoltán méltó utóda lehet a választókerületet 17 évig képviselő, januárban elhunyt Lasztovicza Jenőnek. Fenyvesi Zoltán tanárként és iskolaigazgatóként diákok ezreit tanította, emellett évek óta aktív szereplője a helyi közéletnek.

Eddigi munkája alapján elmondható, hogy következetesen kiáll majd az itt élőkért az Országgyűlésben, fogalmazott a választmányi elnök. Véleménye szerint a választókerületnek olyan képviselőre van szüksége, aki képes és hajlandó együttműködni a további munkahelyteremtő beruházások érdekében. Fenyvesi Zoltán megválasztása egyben kiállás a banki elszámoltatás, a tervezett béremelések, az adókedvezmények bővítése, új óvodák építése, a gyermekek számára biztosított ingyenes étkeztetés és az új otthonteremtési program mellett, emelte ki Kovács Zoltán.

Hozzátette: nem éri meg a szélsőségekre szavazni. A szocialista jelölt ugyanannak a baloldalnak a jelöltje, amely kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, tönk szélére került a gazdaság és csökkentek a nyugdíjak. „A baloldal álláshalmozó jelöltje emellett felelőtlen is: a MAL Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként sok millió forintot keresett a vörösiszap-katasztrófa idején, de semmit sem tett a cég által okozott katasztrófa elkerüléséért” — mondta. A Jobbik jelöltjéről pedig megjegyezte nem véletlen, hogy szélsőséges véleményeit töröltette az internetről.

Fenyvesi Zoltán úgy fogalmazott, április 12-e mérföldkő lesz a választókerület életében Arról fognak dönteni az itt élők, hogy sikerül-e újabb munkahelyteremtő projekteket megvalósítani, jelentősen csökkenni fognak-e a korán kelő magyarok terhei és javulnak-e az életkörülményeik, fogalmazott. A képviselőjelölt azt mondta, folytatni kívánja az elődje, Lasztovicza Jenő által indított fejlesztéseket. A jelölt programjának egyik fő pontja, a keményen dolgozók terheinek csökkentése, ezért, mint mondta, támogatni fogja a béremeléseket, adókedvezményeket és az otthonteremtési programot is. 

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. március 08. 05:40
Ennél tisztább kép nem is lehet: a kommunista Fidesz a kommunista MSZP a kommunista DK a kommunista PM hajlandó magyar embereket feláldozni a USA, Szaud Arábia és Izrael kreált, pénzelt, felfegyverzett IÁ ellen és terror támadástnak kitenni hazánkat. Ezek a nemzet árulói. A Jobbik ellenzi mert nem magyar érdek ebbe belemászni.
béla 60
2015. március 07. 17:26
Halottról csak jót !Segítőkész volt mikor fia egyetemre járt ,még a dékánt is rávette egy kis csalásra a gyereke és még két társa érdekében !!
Akitlosz
2015. március 07. 15:35
Előbb talán tessék sorolni Lasztovicza 17 év alatt elért eredményeit!
Mindjárt
2015. március 07. 09:39
Fidesz házi munkásőre: Például azt, hogy miért kellett kinevezni Zoltai Gusztávot Lázár tanácsadójává kinevezni, aki havi egy millió forintért ossza tanácsait, közvetlenül magának a Miniszterelnökséget vezető miniszternek osztja tanácsait. Lehet ennél mélyebre sűlyedni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!