Szijjártó: Déli nyitást!

2015. március 05. 19:49

A keleti nyitás után újabb égtájat fedezett fel a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter csütörtökön meghirdette a déli nyitás politikáját, mellyel a kormány Afrika és Latin-Amerika irányába fókuszálná érdeklődését.

2015. március 05. 19:49

Szijjártó Péter előterjesztésben javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy július elsejével induljon el a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Latin-Amerika áll. A külgazdasági és külügyminiszter ezt maga jelentette be a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány klubeseményén csütörtökön Budapesten. A miniszter sikeresnek nevezte a keleti nyitást, amely szavai szerint megnyitotta az ajtókat a gazdaság szereplői előtt.

Hozzátette: ezért döntött úgy, hogy a külgazdaság-orientált külpolitika következő szakaszba lépéséhez javasolja a déli nyitás politikájának elindítását. Szijjártó Péter ismertette, hogy egy éven belül négy új nagykövetség (Ecuador, Etiópia, Ghána, Angola) és hat kereskedőház (Etiópia, Angola, Chile, Ecuador, Peru, Kenya) nyílik. Az idén kilenc gazdasági vegyes bizottsági ülést tartanak a két térség országaival, és az innen érkező diákok számára 660 ösztöndíjas hely nyílik meg a magyar egyetemeken, jelentette be.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya4
2015. március 06. 13:28
Most sajnálhatja Illés Zolika, hogy nem vállalta be a nagyköveti posztot a bányavárosban.... :-ÖÖÖÖÖÖ
vakhangya4
2015. március 06. 13:27
Petike majd ha arra jársz látogasd meg az Idi Amin Dada múzeumot és hűtőszekrényt....
vakhangya4
2015. március 06. 13:24
Afrika felé akar nyitni? Hát nem onnan jön a menekült áradat Európa irányába?
Tintamin
2015. március 06. 12:31
Jogos, oda szeret utazni ez a kis senkiházi gyökér, ahol jó idő van, és olcsóság. Norvégia? Svédország?? Finnország??? Dániaaa??????? Pfffff, azokkal csak a hülyék tárgyalnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!