MSZP: A jegybank kártalanítsa a kisbefektetőket!

2015. április 04. 11:21

Az MSZP-s Tóth Bertalan szerint „Orbán Viktor brókerkormánya” többszörösen elárulta és átverte a kisbefektetőket, a Magyar Nemzeti Bank pedig mulasztást követett el a Quaestor fiktív kötvénykibocsátásaikor.

2015. április 04. 11:21

 Az MSZP szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mulasztást követett el a Quaestor fiktív kötvénykibocsátásaikor, ezért kártalanítania kell a kisbefektetőket.

 
Ezt Tóth Bertalan szocialista országgyűlési képviselő mondta szombaton, a jegybank fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.
 
Kiemelte, Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének el kell ismernie, hogy mulasztásukkal közigazgatási jogkörben okoztak kárt, vagyis a jegybanknak saját magának kell kártalanítania a kisbefektetőket a Quaestor-ügyben, ahelyett, hogy a „Bevára mutogatna” (Befektető-védelmi Alap).
 
A szocialisták frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: „Orbán Viktor brókerkormánya” többszörösen elárulta és átverte a kisbefektetőket. Szerinte erre volt példa, amikor a kormányfő még a Quaestor bedőlése előtt „szólt a minisztereinek, hogy vegyék ki a pénzüket”, miközben a kisbefektetőket nem értesítette.
 
Orbán Viktor becsapta a magyar embereket azért is, mert kiderült, hogy a „Fidesz-brókerkormány több jogszabály megsértésével” tett adófizetői pénzeket brókercégekbe – fejtette ki Tóth Bertalan. Becsapásnak nevezte azt is, hogy a Quaestor egyik vagyonelemét, a Győri ETO stadionját a kabinet kiemelt stratégiai fontosságúvá tette, és ezzel „kivonja a végrehajtás alól”.
 
Az MSZP politikusa sajtótájékoztatója végén minden károsultnak felajánlotta pártja jogi segítségét, amelyet az interneten vagy a helyi pártirodákon keresztül lehet igénybe venni, továbbá emlékeztetett, a fővárosban április 11-én egy „szolidaritási demonstráción” állnak ki a kisbefektetők érdekeiért.
 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2015. április 05. 11:10
Ej, de nagyon féltik a Befektető-védelmi Alapot. Pedig erre való.
balbako_
2015. április 05. 08:36
Miért kéne az MNB-nek kártalanítani. Van nekik egy külön szervezetük erre a BEVA? És kártalanítja is 6 millió forintig. Akkor mi a gond?
Lázár Páván
2015. április 04. 15:17
kuwiq "Tetszik, amikor a fidesz meg a maszop eljátssza, hogy ők teljesen másképp intézik az ügyeiket. Hehe. Az egyik 19, a másik egy híján húsz. Lassan befejezhetnék a színházasdit, egyre kevesebben dőlnek már be ennek!" A 30 év alatti korosztályban már megelőzte a fideszt a Jobbik!!!!!!!!!!!!!!!!! Vona népszerűbb mint orbán A fidesz bukása elkerülhetetlen
Lázár Páván
2015. április 04. 15:16
A nemdevizahitelek miatt már 4 ezer ember lett öngyilkos a kilátástalanság miatt A brókercégekben a pénzüket extraprofitért fialtatók közül egy sem lesz az, mivel biztosan nem a kajapénzt tüzsdézték el
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!