DK: Első fokon veszített a CBA

2015. június 05. 13:47

A CBA hiába perelte a Demokratikus Koalíciót két korábbi közleménye miatt – első fokon legalábbis veszített a cég, amely kétmilliót szeretett volna kapni. A kereset által kifogásolt közleményekben a DK a CBA vasárnapi boltbezárásokkal és az áfacsalásokkal való kapcsolatát firtatta.

2015. június 05. 13:47

A CBA korábban polgári keresetet nyújtott be a Demokratikus Koalíció ellen, annak két különböző témájú sajtóközleménye miatt.A cég előbb azt kifogásolta, hogy a DK a tavaly decemberi húsáfa-csalás kapcsán azt írta közleményében, hogy „az áfacsalási botrány kínosan közel játszódik a korrupt kormány kedvenc vállalkozásához, a CBA-hoz”.

A CBA később az ellen emelt kifogást, hogy a DK a vasárnapi boltbezárás kapcsán azt írta, hogy „a KDNP egy olyan tanulmánnyal akarja alátámasztani a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, melyet – a törvény egyedüli nyertesének – a CBA dolgozóival készítettek”.

A CBA két millió forintot szeretett volna kapni a DK-tól, a bíróság azonban első fokon nem talált kivetnivalót a DK közleményeiben – írja a Demokratikus Koalíció mostani közleménye.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2015. június 05. 14:10
A két "gigant" csatája...
Vadjoe
2015. június 05. 14:02
Jó ez a gitáros kép. Illik ballerék királyához, a főfő makimajomhoz.
gudmen
2015. június 05. 14:00
cba-t hagyjuk..nem feltétlenül szimpi társaság...de a féleszüt ki hagyja futni..kinek áll érdekében, hogy még most is tényezö legyen a baloldalon..minden ordas bünét feledve??? fidesz-mszp maffia..hajrá..jajjrá..
komondor
2015. június 05. 13:56
Fletó a legyőzhetetlen:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!