Elképesztő mértékű embercsempészetről beszél az Europol-vezető

2015. szeptember 20. 15:02

Az Európába irányuló embercsempészetben most már legalább 30 ezren vesznek részt, és egy-egy embercsempész banda hetente több százezer dollárt keres. Az Europol igazgatója szerint elsődleges terrorveszélyt olyan európai állampolgárságú terroristák jelentik, akik Irakban vagy Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és onnan esetleg hazatérnek.

2015. szeptember 20. 15:02

Az Europol vezetője szerint „példátlan számban” telepedtek rá a szervezett embercsempész bandák az európai migrációs hullámra. Rob Wainwright, az EU-országok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezetének igazgatója – aki korábban a brit elhárításnál (MI5) a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztályt vezette – a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: olyan bűnözői csoportok is áttértek az embercsempészetre, amelyek korábban például kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak.

Wainwright hozzátette: 30 fős külön ügyosztályt hozott létre az Europolon belül a migránsválság mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok felderítésére, de az embercsempész tevékenység olyan méreteket öltött, hogy az új csoportot „elöntötte” a rázúduló ügyek puszta tömege. Az Europol becslése szerint az Európába irányuló embercsempészetben most már legalább 30 ezren vesznek részt, és egy-egy embercsempész banda hetente több százezer dollárt keres.

Újoncok és régi motorosok egyaránt

A szervezők között vannak „viszonylagos újoncok”, például britek, akik egyedül, saját kocsijukkal szedik össze a francia parton átkelésre váró migránsokat. „Ők a pitiáner szerencselovagok, de ugyanitt dolgoznak jól megszervezett brit és francia bűnözői szindikátusok is” – mondta a brit lapnak az Europol vezetője.

Rob Wainwright szerint ugyanakkor eltúlzottak azok a félelmek, hogy a migránsok tömegében az Iszlám Állam nevű dzsihadista fegyveres szervezet terroristái is elvegyülhettek. Wainwright kijelentette: az elsődleges terrorveszélyt olyan európai állampolgárságú terroristák jelentik, akik Irakban vagy Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és onnan esetleg hazatérnek. Ők útlevéllel utaznak, és nincs szükségük arra, hogy az Európába tartó migránsokhoz csatlakozzanak, sőt így le is bukhatnak például egy ujjlenyomat-ellenőrzés során – mondta az Europol igazgatója.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. szeptember 21. 11:01
Europol-vezető: Soha ennyien nem csempésztek még embert Akitlosz: Mert még soha ekkor igény nem volt embercsempészetre. Ha az EU megvédené a határait, lőfegyverrel is, akkor sokkal kisebb lenne az igény embercsempészetre, de maga az EU bátorítja az afrikai és ázsiai tömegeket az Európába vándorlása, így meg nem csoda.
SigSauer
2015. szeptember 20. 17:21
http://magyaridok.hu/belfold/drasztikusan-nott-a-terrorveszely-20799/
balbako_
2015. szeptember 20. 17:08
És az EU nézi az adómentes bevételüket. Agyrém!
SigSauer
2015. szeptember 20. 16:58
Gyakorlatilag bárkit beengedünk és aki új nevet szeretne, kap. Tőlünk! "Magyarország Alaptörvénye NEMZETI HITVALLÁS (...) Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát (...) Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. (...) Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. (...) ALAPVETÉS C) cikk (3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult. G) cikk (2) Magyarország védelmezi állampolgárait. R) cikk (1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. (3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni." Ennyi. A regisztrációval nem ellenőrizzük, hanem új személyazonosságot adunk nekik. Miért? Amint belépett az ország területére, veszélynek tesszük ki a magyar polgárokat. Tudjuk, hogy terroristák vannak az ellenőrizhetetlen valódi személyazonosságú érkezők között. Tehát bárkit beengedünk, nem tudjuk, kit engedünk be. Senki ne jöjjön, aki pedig itt van, szedjük össze, toloncoljuk ki! Aki "csak egy regisztrációt" tud felmutatni, az semmi. Bemondásra ment a regisztráció, papírok nélkül jöttek. Mondott valamit (hogy szír), mellyel rögtön jogokat keletkeztettünk a számára. (Btk. 219. § Személyes adattal visszaélés) Európa nem normális. Ezekből az emberekből soha nem lesz munkaerő, illetve amennyiért lehetne, nem éri meg. Ezek az emberek semmikor a történelem során, sehol a világon sehová nem illeszekdtek be. Nem is akartak, inkább a környezetüket kezdték a saját igényeik szerint formálni. A lényükben van az erőszak, a követelés és a totális intolerancia, amiről ismét fényes tanúbizonyságot adtak az elmúlt hetek történései során. Orbán Viktor tökéletesen beszélt, amikor azt mondta, "Először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért. Ez megelőz minden mást. Aztán jönnek azok, akikkel együtt élünk: a falunk vagy a városunk. Aztán jön a hazánk, és aztán jöhet mindenki más." Ebben benne van minden. Ennek szellemében kell eljárni, megalkuvás nélkül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!