Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emmi

2016. augusztus 15. 16:14

Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy ezzel is segítse a civil szféra, az egyházak, a gazdasági szereplők és a kormányzati intézmények közti együttműködést – derül ki a kormányzati portálon olvasható előterjesztésből.

2016. augusztus 15. 16:14

Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a szervezet az önkéntesség területén tevékenykedő civil, egyházi és gazdasági szereplők, valamint a kormányzati szakpolitikai irányítók együttműködését segítené – derül ki a testület létrehozásáról szóló előterjesztés-tervezetből.

A kormany.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a tanács véleményezhetné az önkéntességet érintő koncepciókat és előterjesztéseket, javaslatot tehetne az önkéntességet érintő jogszabályok megalkotására és módosítására, elősegítené a kormányzati, egyházi, nonprofit és gazdasági szektor együttműködését, közreműködne a különböző önkéntes programok és intézkedések összehangolásában, valamint figyelemmel kísérné és támogatná a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2010-2020 végrehajtását.

A tanács elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, alelnöke az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár lenne. A tanács tagjait az Országos Fogyatékosságügyi Tanács, a Karitatív Tanács, az Idősek Tanácsa, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkéntesség előmozdítása érdekében dolgozó egyesületek és alapítványok jelölnék ki.

A tanács ülésein állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehetnének azok, akiket az Emmi államtitkárai, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter vagy a nemzetgazdasági miniszter kijelöl – olvasható a tervezetben.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2016. augusztus 16. 12:52
Miért van olyan érzésem, hogy a kormány csak egy újabb biodíszlet szervezetet akar, amire hivatkozva aztán úgyis azt csinálja, amit ő akar? Lásd Köznevelési Kerekasztal.
Strassnoff Ignác
2016. augusztus 16. 00:18
Egy újabb nélkülözhetetlen szervezet a többi mellé... (CÖF, BKK, TEK, Katasztrófavédelem, meg még a tököm tudja..) Amúgy az csak velem van, hogy az utóbbi 6 évben ha meghallom, hogy valami úgy kezdődik, hogy "nemzeti", ökölbe rándul a talpam is? Régebben semmi bajom se volt ezzel a szóval, de mióta a lopás szinonimája lett.. "Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy ezzel is segítse a civil szféra" A kormány már civilebb a civileknél. "A kormany.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a tanács véleményezhetné az önkéntességet érintő koncepciókat és előterjesztéseket, javaslatot tehetne az önkéntességet érintő jogszabályok megalkotására és módosítására, elősegítené a kormányzati, egyházi, nonprofit és gazdasági szektor együttműködését, közreműködne a különböző önkéntes programok és intézkedések összehangolásában, valamint figyelemmel kísérné és támogatná a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2010-2020 végrehajtását." Aki ezt így megfogalmazta, az tuti írt vezércikket a 80-as években a Népszabadságba. "A tanács elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, alelnöke az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár lenne." Ez a legjobb!!! :))) Az önkéntes tanács 2 fő vezetője 2 kormánytag lenne. Nyilván önként... Bár nyilván nem ingyen. :))) "A tanács ülésein állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehetnének azok, akiket az Emmi államtitkárai, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter vagy a nemzetgazdasági miniszter kijelöl" Lenyűgöző ez a civil tempó... :))) Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Fidesz feltalálta a Hazafis Népfrontot!!!! Ez az egyik nagy gond a primitív komcsi majmokkal. Nincs fantáziájuk. (Csak ha lopni kell.) Nem tudnak elszakadni a szokott sémáktól. A borjak átveszik az elődeiktől a régi módszereket, gondolatokat. Szívesen fogadnék, hogy belátható időn belül lesz valami olyan is, ami a Munkásőrségre fog roppant mód hasonlítani, csak más lesz a neve. Természetesen nemzeti valami.
BőröndÖdön
2016. augusztus 15. 16:53
Baromságokban kifogyhatatlan ez a rezsim.
Tintamin
2016. augusztus 15. 16:38
De hát nem erre való a CÖF? Erre találta ki pár mohó bolsevik: a kormány seggnyalásáért százmilliók. Annyi birka békemenetelt, párezer agyhalottat csak találnak, aki ingyen is nyalja a seggüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!