Az MSZP nem tárgyal a letelepedési kötvényekről

2016. november 11. 11:18

Jobboldali belháború zajlik a Fidesz és a Jobbik között, ezért az MSZP-nek semmi keresnivalója a letelepedési kötvényekről szóló egyeztetésen – jelentette ki a szocialista Tóth Bertalan. A politikus szerint csak azért került most elő a kérdés, mert a Jobbik politikai haszonszerzésre akarja használni

2016. november 11. 11:18

Az MSZP frakcióvezetője szerint „jobboldali belháború” zajlik a Fidesz és a Jobbik között, amelynek része a letelepedési kötvények ügye.

Tóth Bertalan pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy október 2-a előtt a Jobbik „egy követ fújt a Fidesszel”, a népszavazáson történő részvételre buzdított, nem érdekelte a letelepedési kötvény, a referendum óta azonban politikai haszonszerzésre használja a kérdést.

Az ellenzéki politikus ezzel indokolta, hogy nem vesznek részt a Jobbik által péntekre összehívott ötpárti egyeztetésen, amely a letelepedési kötvényekről szól. „Nem értem és nem tudom, hogy a Magyar Szocialista Pártnak miért kellene részt vennie ebben a belháborúban. Ezt vívja meg a Jobbik és a Fidesz maga” - fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy az MSZP már korábban javaslatot tett a parlamentnek a kötvények megszüntetésére, arra, hogy vessenek ki különadót a kötvényt árusító cégekre és ellenőrizzék a kötvényt vásárlókat.

Az alaptörvény módosításának keddi parlamenti elutasítását egyébként Tóth Bertalan „az urizáló fideszes politikai elit” újabb bukásának tartotta.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. november 13. 12:52
Valaki hívta őket tárgyalni?
noMores
2016. november 12. 04:47
Mit kell errol targyalni??? Ez kibaszott lopas, szo nelkul kell megszuntetni, Rogant meg sittre!
doncamillo
2016. november 11. 19:07
Ki a fene kérte őket erre?!
BőröndÖdön
2016. november 11. 16:41
A Hunvald Tóni legnagyobb bulija...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!