Voltak rendőri túlkapások a határon

2017. március 11. 16:51

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint 2015. szeptember 1. és 2017. március 8. között összesen 44 esetben történt feljelentés migránsok sérelmére elkövetett rendőri túlkapások miatt. Ezek jelentős részét bizonyítottság hiányában elutasították, két esetben pénzbüntetésre ítélték az elkövetőket, míg 5 ügyben még folyik a nyomozás.

2017. március 11. 16:51

A Magyar Nemzet megkérdezte a Legfőbb Ügyészséget, hogy voltak-e rendőri túlkapások a déli határon. Mint az ügyészség válaszából kiderült: 2015. szeptember 1. és 2017. március 8. között összesen 44 – 2015-ben 5, 2016-ban 36, míg 2017-ben 3 –  esetben jelentettek fel rendőröket a határ mentén, migránsok sérelmére elkövetett túlkapások miatt. Két esetben gyorsított eljárásban pénzbüntetésre is ítélték az elkövetőket.

A feljelentések tárgya 40 esetben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette, míg a további 4 esetben közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette volt. A feljelentések alapján az ügyészség 40 esetben kezdett nyomozni, 2 esetben elutasították a feljelentést, míg 2 ügyet illetékesség hiánya miatt más hatósághoz utaltak.

A nyomozást végül 32 ügyben megszüntették, ebből 31-et bizonyítottság, a maradék egyet pedig bűncselekmény hiányára hivatkozva. További egy ügyben felfüggesztették az eljárást, 5-ben pedig még jelenleg is folyik a nyomozás.

Rendőri szervek is tettek feljelentést

A feljelentésekből 11-et a sértett vagy annak jogi képviselője, 14-et valamelyik rendőri szerv, 2-t ügyészség, 5-öt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság képviselője, egyet az Európa Tanács Kínzás Ellenes Bizottsága, 9-et az Orvosok Határok Nélkül Szervezete, egyet a Magyar Honvédség, míg szintén egyet a Szegedi Fegyház és Börtön tett.

Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője a Magyar Nemzetnek egyébként azt nyilatkozta, hogy ők formálisan nem feljelentést tettek a rendőrök ellen, hanem jelezték az ORFK vezetőivel folytatott találkozók során, hogy rendőri túlkapások történtek a déli határon.

Az ügyészség arra vonatkozó adatokat nem gyűjtött, hogy korábban is rendőrként szolgálók vagy határvadászképzésben résztvevők voltak-e azok, akik ellen eljárás indult.

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Je suis Budaházy
2017. március 13. 09:22
SilentBob 2006-ban magyarokat vertek, az pedig a belpesti kazárok szerint teljesen rendben van. Hiszen csak fehérek meg keresztények, És csak itthon vannak.
Je suis Budaházy
2017. március 13. 09:20
Érdekes beszélgetés Völgyesi volt főbíróval. Gyurcsányt amerikai nyomásra nem lehetett perelni 2006 miatt Exkluzív interjú Völgyesi Miklóssal, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezetőjével a hazai bírói gyakorlatról Budai Gyulát a nagykövetségükön utasították erre! https://internetfigyelo.wordpress.com/2017/03/04/gyurcsanyt-amerikai-nyomasra-nem-lehetett-perelni-2006-miatt
Je suis Budaházy
2017. március 13. 09:17
Birka farok magyarok. Azt is elnézik hogy a 2006-os gyurcsányista, gergényista pribékek a Balsai jelentés szerint is tenorcselekményeket valósítottak meg azzal hogy mindenkit megvertek a belvárosban, külföldi turistákat is. Több magyar szemének kilövetése csak 400E Ft-ot számít akkor ha a kazárok csinálják.
Je suis Budaházy
2017. március 13. 09:13
A legenyhébb túlkapás a lábon lövése lenne a szarabnak. Mintademokratáéknál ha nem engedelmeskedik a felszőlításra, akkor lelövik. A határőrt meg ott nem vegzálja egy ÁVÓ-s vérügyész, polt miklós fia, hanem kitüntetik a Hazáért érdemrenddel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!