Szabó Tímeán kívül tíz MSZP-s képviselőnek csökkentették a tiszteletdíját

2017. május 30. 11:45

Közel egymillió forint értékben csökkentette az Országgyűlés tíz MSZP-s és egy független képviselő tiszteletdíját kedden. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke például fizetésének egyharmadával fog mostantól kevesebbet hazavinni.

2017. május 30. 11:45

Az Országgyűlés tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben kedden. A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László házelnök erről szóló döntéseit, amelyekre a teljes ellenzék nemmel voksolt.

Ezek alapján a szocialista képviselők a szemléltetésre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket sértették meg április 10-én frakciótársuk, Kunhalmi Ágnes CEU-val kapcsolatos napirend előtti felszólalása alatt. Józsa István, Szabó Sándor, Szakács László, Teleki László és Tukacs István egy-egy „VÉTÓ” feliratú táblát tartott fel, míg Bangóné Borbély Ildikó, Gőgös Zoltán, Heringes Anita, Horváth Imre és Korózs Lajos olyan táblákat emeltek fel, amelyek összeolvasva piros színnel a „Ne írd alá, János” szöveget adták ki. Előbbi képviselők tiszteletdíját egyenként 50 ezer forinttal, míg utóbbiakét 100-100 ezer forinttal csökkentették.

Az érintettek a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését kérték a mentelmi bizottságtól, ám az nem adott helyt kérelmünknek. A szocialista politikusok ezt követően az Országgyűléstől kérték a hatályon kívül helyezést, ez a mostani döntés ugyanakkor végül „hatályában fenntartotta” a tiszteletdíj-csökkentéseket. Hiszékeny Dezső is a megbüntetett szocialisták között lett volna, de a Ház végül nem szavazta meg tiszteletdíjának mérséklését. A szavazást megelőző MSZP-s tájékoztatás alapján esetében eljárási hiba történt.

A parlament 249 292 forinttal – egyharmadával – csökkentette Szabó Timea független országgyűlési képviselő tiszteletdíját, amiért a Párbeszéd társelnöke Áder János újraválasztott köztársasági elnök május 8-i eskütétele után a képviselői székére felállva egy marionettbábut emelt a magasba, amelynek fejére az államfő fényképét rögzítette. Eközben azt mondta: „Nem köztársasági elnök, egy bábu.” A házelnök indoklása szerint ezzel Szabó Timea súlyosan megsértette az Országgyűlés tekintélyét. Szabó Timea is a mentelmi bizottsághoz, majd az Országgyűléshez fordult saját ügyében, de a Ház – a kormánypárti többség szavazataival – a házelnöki döntést jóváhagyta.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese keddi sajtótájékoztatóján ugyanakkor bejelentette: az MSZP országgyűlési képviselői a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, ha az Országgyűlés megszavazza a tiszteletdíj-csökkentésüket. 

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amayyudan2
2017. május 30. 14:58
Még így is nagyon túlfizetettek a teljesítményükhöz képest. Azalapján inkább nekik kellene befizetniük, nemhogy kapjanak az adóforintjainkból!
zakar zoltán béla
2017. május 30. 13:18
Kocsmába velük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!