Több olyan riport is van a könyvben, melyeket összefűznek a szórvány és a népességfogyás tragikus gondjai. Azt is lehetne mondani: alig van riportok között olyan, amelyben – ha érintőlegesen is – de ne jelenne meg ez a kérdés. Az első 2003-as keltezésű. Kovacsics József, Csetri Elek, Für Lajos. A 2002-ben lezajlott népszámlálás drámai üzenet: a magyar közösség lélekszáma először csökkent másfél millió alá. A riportalanyok (az első történeti demográfus, a másik kettő történész) elmerülnek a múltban. A falupusztulás nem modern kori jelenség, a mohácsi vész után tömegével eltűnt falvak demográfiai szakadékot vágtak azon a hegyi úton, amelyen Mátyás korában a középkori Magyarország lakossága már félúton járt a csúcsra, ahova Európa fejlettebb államai akkor már feljutottak. Kovacsics József: a Zsigmond korában 4,5 milliós lakosságnak Mátyás idejében már 80%-a bizonyíthatóan magyar. A török időkben Baranyában elpusztult 378 település, az 1710-es években a 4,5 millió már csak 2,5 millió. Für Lajos: „A magyarság tehát nem pusztán a természetes népszaporulatát vesztette el kétszáz év leforgása alatt, – hanem törzslakossága is […] 1 milliónyival, a harmadával lett kevesebb, mint amennyi kétszáz évvel korábban volt.” A beszélgetés nagyot kanyarodik, s egy bátortalan vízióval visszatér a jelen vigasztalan napjaiba. A mai népességfogyás megállítható, mint ahogy régen is megállították, akkor főleg németekkel, akik annak idején zárt városi településeket hoztak létre. Nincs kimondva a riportban, de érezhető, hogy anyagi áldozatokkal, családpolitikával. De nem úgy, hogy a telepítés Erdélyből történik … . Csetri Elek: „Az erdélyi politikai elit szempontjából mint nemzetstratégiai cél ez elfogadhatatlan.”
Nagy ugrás a tematikában, a személyekben, a helyszínekben és az időben. 2008. április 28-át írtunk, amikor elhangzott a „Magyar diaszpórák: előretolt helyőrségek vagy végvárak?” című műsor. Ámon Antal ausztráliai vállalkozás-tudományi szakember, Deák Ernő bécsi magyar történész, Magyaródy Szabolcs a kanadai Hunyadi Mátyás Munkaközösség vezetője. Látszólag másról van szó. Vajmi kevésszer utalnak a népességfogyásra, de el-elvétve mégis megjelenik az elhangzott mondatok sorozatában. Deák Ernő szerint egy közösség fennmaradásához legalább ötvenezres kritikus tömeg megléte szükséges. S hol van ilyen? Mert ha az nincs együtt, akkor az asszimilációt jelent, a jelenség tehát az azonos a népességfogyással – gondolhatnánk. S jól gondoljuk. A népességfogyás az emigráció esetében kétszeres fogyás. Egyszer azért, merthogy tömegek tűnnek el az anyaországból, másrészt azért, mert tömegek tűnnek el az asszimilációs folyamat során. A helyzet persze nem reménytelen. Pozitív példa, amikor Ámon Antal arról beszél, hogy Ausztráliában a bevándorlók anyanyelvén tett érettségi vizsgák plusz pontokat jelentenek az egyetemi felvételin, Deák Ernő szerint ahol fejlett infrastruktúra van (Svédország), és ahol a szervezettség magas fokú, virágoznak a magyar közösségek, szavai szerint „hangosak”, Magyaródy Szabolcs szerint viszont a román szélsőségesek „hangosak”, amikor jó színvonalú irományok jelennek meg cáfolhatatlan igazságokkal próbálva menteni az erdélyi magyar népközösséget.