Elhunyt Szőke Kató olimpiai bajnok

2017. október 30. 07:56

Szőke Katalin pénteken hunyt el – tájékoztatta Gyenge Valéria a Nemzeti Sportot.

2017. október 30. 07:56

Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4x100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert. A korábbi versenyző pénteken hunyt el – tájékoztatta a szintén a finn fővárosban ötkarikás első úszó, Gyenge Valéria a Nemzeti Sportot.

Szőke Kató 1935. augusztus 17-én született Budapesten. Édesapja, Homonnai Márton kétszeres olimpiai bajnok (1932, 1936) vízilabdázó, édesanyja, Szőke Katalin a Magyar Úszó Egylet országos hátúszóbajnoka volt. Homonnai Katalinként anyakönyvezték, nevét szülei válása, édesapja külföldre távozása után változtatta meg. Az akkori sportvezetés ugyanis úgy határozott, hogy apja nevével nem képviselheti a szocialista Magyarországot nemzetközi versenyeken.

A két ötkarikás aranyéremmel ő volt az egyetlen többszörös olimpiai bajnok magyar úszónő egészen 1992-ig, amikor a barcelonai olimpián Egerszegi Krisztina három aranyérmet szerzett. 1954-ben Szőke a torinói Európa-bajnokságon megnyerte a 100 méteres gyorsúszást, és tagja volt az első helyezett 4x100 méteres gyorsváltónak. Szerepet kapott a vegyesváltóban is, amely 1954-ben 5:07.8 perccel, 1955-ben 4:57.8 perccel beállította a világcsúcsot. Az 1956-os melbourne-i olimpián nem tudta megvédeni címét, az ötkarikás játékok után előbb Kanadában, majd második férjével, a volt vízilabdázó Domján Árpáddal az Egyesült Államokban telepedett le. Los Angelesben hunyt el.

Sportteljesítményét 1955-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója díjjal és a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója címmel ismerték el. 1985-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, és 2014-ben a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába is bekerült.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2017. október 30. 18:21
Isten nyugtasson békében.
balbako_
2017. október 30. 09:00
Isten nyugosztalja!
anegy_
2017. október 30. 08:59
Istenem, ez a 56-utáni Kádár korszak felmérhetetlen bűnnel, büntetlenül garázdálkodott! Szőke Kató (Homonnai Katalin) nyugodj békében!
di maggio
2017. október 30. 08:11
Nagy bajnok volt,nyugodjék békében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!