Kormányhatározat: 50 millió eurós befizetéssel csatlakozunk a SINO-CEE Fund-hoz

2017. november 23. 22:34

A legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós befizetéssel csatlakozik Magyarország – határozott a kabinet.

2017. november 23. 22:34

Magyarország csatlakozik a legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós (mintegy 15,6 milliárd forint) befizetéssel – határozott a kabinet. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint további 50 millió eurós további befizetést is terveznek a csatlakozás tapasztalatai alapján, erről a külgazdasági és külügyminiszter tehet majd javaslatot az Eximbank Zrt. útján, a nemzetgazdasági miniszter bevonásával.

A határozat kitér arra is, hogy a csatlakozás oly módon történjen, hogy a későbbi befektetésekben lehetőség esetén magánpiaci szereplők is részt vehessenek. A csatlakozási tárgyalásokkal az Eximbankot bízták meg. A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a közép- és kelet-európai befektetések támogatására 2016-ban hozta létre a tízmilliárd euró összegű SINO-CEE Fund nevű befektetési alapot, amelyet a bank által erre a célra alapított Sino-CEE Financial Holdings Ltd. kezel. 

Az alap létrehozását a 2016 novemberi rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó alkalmával jelentették be. Akkor azt közölték, hogy az alap 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására. Az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik. Közép- és Kelet-Európa az Új Kínai Selyemút gazdasági program célterületei közé tartozik.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gomeli1213
2017. november 24. 05:23
Azt nem igazán értem, hogy ez hogy lehet. Adoforintokat hogy lehet befektetni,mikor ennek ellenkezőjére van törvény.
Pelso j.
2017. november 24. 05:20
Tehát kínai érdekeket finanszírozunk a magyar adófizetők pénzéből, a haveri eximbankon keresztül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!