Az alaptörvény-módosítás szavazásáról

2018. június 20. 15:49

A letelepedési kötvények megszüntetését újra kezdeményeztük, de azt a kormánypártok ma nyolcadik alkalommal szavazták le.

2018. június 20. 15:49
Jobbik

„A Jobbik frakció megszavazta a tévesen Stop-Sorosnak nevezett alaptörvény-módosítást. Azért támogattuk a saláta-jellegű csomagot, mert számos hibája mellett, egyetértünk azzal az alapvető céllal és társadalmi igénnyel, mely szerint Magyarország biztonsága és védelme elsődleges. Egyetértünk továbbá a kereszténység és a magántulajdon védelmével, a bevándorlók szétosztására vonatkozó kvótákat elutasítjuk. A Jobbik fő célja, hogy a bevándorlás minden formája előtt bezárjuk a jogi kiskapukat, így a letelepedési kötvények megszüntetését újra kezdeményeztük, de azt a kormánypártok ma nyolcadik alkalommal szavazták le.

A Stop-Soros kapcsán kijelenthető, hogy a jogszabálymódosítás elvesztette Soros-jellegét, hiszen a korábbi javaslattal szemben nem írja elő a Soros György által támogatott civil szervezetek nemzetbiztonsági átvilágítását, regisztrációját, vagy az ország érdekeivel ellentétes tevékenységük korlátozását.

Felelős ellenzéki pártként ugyanakkor kötelességünk felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a ma elfogadott javaslat a kormánypropaganda állításaival ellentétben nem fogja megállítani az illegális migrációt, nem alkalmas a kereszténység védelmére és nem írja felül a Genfi Egyezményt sem, ahogy a hajléktalan sorsú emberek is a közterületeken fognak maradni lakhatási gondjaik megoldásáig. A közigazgatási bíróságok kapcsán egy keretrendszert határoz meg, amelynek konkrét szabályozása el sem kezdődött.

A javaslatot ellenző közösségeket megnyugtatjuk, hogy a ma elfogadott jogszabály ebben a formában életszerűtlen, alkalmazása kivitelezhetetlen, tehát károkat sem fog okozni. A kormány célja ugyanis nem a megfogalmazott problémák tényleges megoldása, hanem annak, a közelgő európai parlamenti- és az önkormányzati választási kampányokban való kommunikációs felhasználása.”

(MTI-OS)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. június 22. 09:38
Az irányváltás mindig kétségekkel jár, mert nem tudni, hogy az új irány hova vezet? http://ktkj.blog.hu/2018/06/22/belul_vagy_kivul_653
fogas paduc
2018. június 21. 14:14
Nem volt friss perec a büfében?
syphax
2018. június 21. 05:13
Amennyire én tegnap nyomon tudtam követni: JÓVAL TÖBBEN SZAVAZTAK "igen"-nel a 2/3-nál. 159-160 kéviselő szavazta meg(!) az Alkotmánymódositást is, meg a STOP Soros-t is! Ugye 133 lett volna a 2/3-ad, s így kellett hogy a Fidesz-KDNP-n kivül ill. azon felül is egyetértőleg(!) szavazzanak. A nem szavazók számát nem figyeltem, de val.leg a "maradék Jobbik" a Fidesz-KDNP-vel együtt szavazott..ha jól láttam.
realista
2018. június 20. 21:54
A biznisz az biznisz, a nemzeti máz csak porhintés a birkáknak. A zsidesz nem hazudtolja meg önmagát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!