A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Az is kérdés, hogy mi lesz az „elgettósodó" és leszakadó peremvidékek sorsa – mondta Ander Balázs jobbikos képviselő a szerinte „szinte teljesen elcigányosodott" Hernádvécsét hozva fel példaként.
A Jobbik szerint a kormány nem becsülte meg a pedagógusokat, aminek az lett a következménye, hogy kétezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből – mondta Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az Országgyűlés oktatási bizottságának jobbikos alelnöke úgy fogalmazott: az „iszonyatos pedagógushiány egy nagyon veszélyes eleme annak a káros folyamattengernek, amely életveszélyt jelent a magyar jövőre nézve”. Hozzátette: a Fidesz számos ponton referenciának tekinti a Horthy-korszakot, de míg akkor a tragikus eredményeket hozó trianoni békediktátum után nyolc évvel sikerült rendbe rakni a magyar iskolaügyet, addig a Fidesz a szintén katasztrofális balliberális kormányzást követő nyolc évben ezt nem tudta megtenni.
Nem becsülték meg a pedagógusokat, hanem a „Klik cselédjeivé" tették őket, ennek pedig az lett a következménye, hogy a legfrissebb adatok szerint több mint kétezer tanár, tanító, pedagógus hiányzik a rendszerből – hangsúlyozta Ander Balázs.
A jobbikos szakpolitikus szerint a 2019-es költségvetésből is az látszik, hogy a Fidesz nem fogja fel, mennyire fontos gazdasági és társadalmi célokat szolgál az oktatás. Ha tömegével hiányoznak pedagógusok, akkor nem tudunk változtatni az „iszonyatos" lemorzsolódási adatokon és a korai iskolaelhagyók hatalmas arányán sem, és az is kérdés, hogy mi lesz az „elgettósodó" és leszakadó peremvidékek sorsa – mutatott rá. Ander Balázs az utóbbira az alig ezer lakosú, megfogalmazása szerint „szinte teljesen elcigányosodott" Hernádvécsét hozta fel példaként, ahol a kozigallas.gov.hu adatai szerint 12 pedagógust keresnek.
Úgy vélte: ha a magyar pedagógustársadalmat a mindenkori kormány nem kezeli megfelelően, és a tanárok nem kapják meg az erkölcsi és anyagi megbecsülést, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy ezekbe a térségbe egyre nehezebb lesz közszolgálatot vállaló, elhivatott szakembereket találni. Közölte: a Jobbik számos módosító indítványt nyújt be a jövő évi költségvetéshez, ezek lényegi segítséget jelentenének a magyar köznevelés, közoktatás számára, azonban arra számítanak, hogy a Fidesz ezeket lesöpri az asztalról. Ezért kijelentette: meggyőződésük szerint új költségvetésre lenne szükség, mert a jövő évi büdzsé egyik legnagyobb vesztese a magyar oktatás.
Ander Balázs a kémkedéssel vádolt volt jobbikos politikus, Kovács Béla büntetőügyével kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: ez az ügy messze túl van reprezentálva a kormánypárti sajtóban, és a Fidesz-média számára éveken keresztül jó „aduász" volt arra, hogy a Jobbikot sározni tudják. Ha Kovács Béla valóban kém volt, akkor ennek legnagyobb áldozata a Jobbik - jelentette ki Ander Balázs, aki szerint ez az ügy a Fidesz érdekeit szolgálta.
(MTI)