Staudt Gábor: A Jobbik most rossz helyzetben van, minden forintnak örülünk

2018. július 13. 12:37

Az Országos Bírósági Hivatal működésének komolyabb ellenőrzését követeli a Jobbik.

2018. július 13. 12:37

A Jobbik szerint gyakorlatilag alkotmányos kontroll nélkül maradt az igazságszolgáltatás működése, ezért törvénymódosítást kezdeményeznek – közölte Staudt Gábor országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Staudt Gábor szerint az utóbbi időben kiderült, hogy az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) az Országos Bírósági Hivatal (OBH) felett gyakorolt ellenőrzése még a formalitás szintén sem működik, az OBT ugyanis több közleményt is kiadott, amelyben Handó Tünde OBH-elnök kinevezési gyakorlatát törvénysértőnek tartotta és jelezte, hogy nem kapnak szakmai választ a kérdéseikre. Hozzátette: az már csak „hab volt a tortán”, hogy Handó Tünde „lehazaárulózta” azokat a bírókat, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg a kormány bíróságokat átalakító politikájával kapcsolatban.

A jobbikos képviselő úgy vélte: bár a törvények alapján az Országgyűlés és a parlament igazságügyi bizottsága is ellenőrizni hivatott az OBH működését, a héten tartott testületi ülés azt bizonyította, hogy ez a kontroll sem létezik. Ezt az állítását azzal indokolta, hogy az ülésen összesen hét perce volt az ellenzéki képviselőknek, hogy feltegyék kérdéseiket és elmondják véleményüket Handó Tündének, aki nem adott ezekre választ, még formális beszámolási kötelezettségének sem tett eleget.

Staudt Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint egyéves csúszásban tárgyalják az OBH beszámolóit, így az ülésen az aktuális ügyekre nem is tudtak reagálni. Közölte: ezért törvénymódosításban kezdeményezi, hogy az OBH mindenkori elnöke január 31-ig nyújtsa be az előző évre vonatkozó beszámolóját, hogy az Országgyűlés és a parlament igazságügyi bizottsága is friss ügyeket tudjon tárgyalni. Bízik abban, hogy a Fidesz-KDNP frakció is támogatja majd ezt a javaslatot.

A Jobbik anyagi helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva Staudt Gábor elmondta: a párt országgyűlési és önkormányzati képviselői jelenleg is nettó fizetésük 10 százalékát adják át a pártnak. „Ehhez nem kellett egy anyagi probléma, hogy megtegyük” – fogalmazott a képviselő, aki szerint akkor is túl fognak élni, ha egy kormányzat alkotmányellenes eszközökkel lép fel velük szemben.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz és a Jobbik pártalapítványa is majdnem háromszor annyit kapna jövőre egy törvénymódosító javaslat értelmében, Staudt Gábor azt mondta: ha így lesz, a Jobbik a legjobban és a leghatékonyabban fogja befektetni ezt a pénzt. A Jobbik most rossz helyzetben van, minden forintnak örülünk – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rendszergazda
2018. július 13. 17:52
köcsögök jobb ha eltüntök
hátakkor
2018. július 13. 17:09
A Jobbik egy forint-orientált párt. Főleg a frakciótagok.
Berecskereki
2018. július 13. 15:40
"a Jobbik a legjobban és a leghatékonyabban fogja befektetni ezt a pénzt" Valahogy így? https://www.jobbik.hu/sites/default/files/attachments/jobbik_2017_beszamolo.pdf Azért megnézném én ezt a beszámolót alátámasztó egyedi bizonylatokat.
twist
2018. július 13. 15:31
A Jobbik semmit nem követelhet, esetleg térdenállva könyöröghet, hogy bárki szóba álljon velük. Hol az adományokból összejött 100 milló? Csak nem elvitte haza Vona és bűnbandája?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!