A NAV felkészült a bevándorlási különadó beszedésére

2018. augusztus 21. 12:04

Az illegális bevándorlást támogató szervezeteknek augusztus 25-ig kell bejelentkezniük a NAV-nál, első adóbevallásukat szeptember 15-ig kell leadniuk.

2018. augusztus 21. 12:04

Felkészült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevándorlási különadó beszedésére, az új adóteher szabályait következetesen számon fogja kérni az érintett szervezeteken – mondta a NAV-ot vezető államtitkár a Magyar Időknek.

A napilap keddi számában Sors László hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlást támogató szervezetek adóügyi feladatai lényegében nem különböznek a vállalkozások kötelező teendőitől. Az adóhivatal ezért a bevándorlási különadót a többi adónemhez hasonlóan kezeli, ennek megfelelően az érintetteket tájékoztatja a kötelezettségeikről, ellenőrzi azok teljesítését, szükség esetén pedig szankcionál - tette hozzá. A NAV vezetője közölte, hogy az adóhivatal minden kérdésben, így az adóbevallások kitöltésében is segítséget nyújt, a hivatali honlapon a külföldi érintettekre tekintettel angolul is közzétették a részletes tájékoztatót. 

Az illegális bevándorlást támogató szervezeteknek augusztus 25-ig kell bejelentkezniük a NAV-nál, első adóbevallásukat szeptember 15-ig kell leadniuk. A bevallást ezt követően a támogatást követő hónap 15. napjáig a támogatást nyújtó szervezetnek kell bevallania és megfizetnie, arról pedig a támogatásban részesülő számára is nyilatkozatot kell tennie. A kötelezettség azokra vonatkozik, akik a bevándorlás támogatására a médiakampányokat és a médiaszemináriumokat tartanak, hálózatot építenek és működtetnek, a migrációt kedvezően bemutató propagandatevékenységet végeznek. Adófizetés és nyilatkozattétel híján a támogatott szervezet válik adóalannyá. A 25 százalékos adót az anyagi támogatás értéke vagy a bevándorlást segítő tevékenység költsége után számítják, az ebből származó bevétel határvédelmi feladatokra használható föl.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2018. augusztus 22. 07:48
Ez az adóztatás olyan, mintha sápot szedne az állam a hazaárulóktól: csinálhatod, ha leadod a jattot. A jó durva életbe!!!!! Kinek volt ez az aljas ötlete?
kurbitalis
2018. augusztus 22. 07:43
Abszurd idiotizmus adóval legalizálni az ország megtámadását, a hazaárulást, az idegen ügynökök fedőszervezeteit. Ez olyan, mintha az állam megadóztatná a drogcsempészeket, terjesztőket, tolvajokat, rablókat: ha adót fizetsz, szabad a vásár, becsempészheted a megszálló barbárokat. Ahelyett, hogy hivatalból üldöznétek, a Btk-ban szankcionálnátok, b....tok meg!
pot_ember
2018. augusztus 21. 17:29
Az illegális bevándorlás segítése = embercsempészet (kiemelném hogy az illegális). Nem tartom helyesnek a bűncselekmény legalizálását ilyen csekély szankcióval.
áfonya
2018. augusztus 21. 14:38
Szemét ballibsi párt is behozná ha nem Orbán kormányozna . Bbrüsszel-ballibsik is terrorista szervezetek. A migránsokkal megérkezett a terror Spanyolországba Még csak néhány hónap telt el azóta, hogy Spanyolország újdonsült baloldali kormánya könnyítette a migránsok Spanyolországba történő beáramlását, és máris több terrortámadás is tarkította az amúgy sem rózsás spanyol hétköznapokat. Elég csak az elmúlt néhány napra visszagondolnunk. Hétfőn Barcelonában egy algériai migráns akart késsel a kezében a helyi rendőrőrsön rendőröket megkéselni, míg a Zaragoza melleti Casetas-ban egy marokkói migráns hajtott a tömegbe, elgázolva három embert. Mint ismeretes, idén június elején állt fel az új baloldali kormány Spanyolországban, és szinte azonnal el is kezdte „áldásos működését" a migránsok befogadása tekintetében. Miután Olaszország megálljt parancsolt a migránsok korlátlan tengeri utaztatásának és nem engedte be az Aquarius nevű, egyébként Soros György által pénzelt SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül nevű álcivil szervezetek hajóját, az újdonsült spanyol kormányfő, Pedro Sánchez azonnal zöld utat adott neki, és hagyta Valenciában kikötni több mint 600 migránssal a fedélzetén a Soros-hajót. http://www.origo.hu/nagyvilag/20180821-viragzik-a-multikulti-spanyoroszagban-ket-terrorista-tamadas-egy-nap-alatt.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!