Népszava: Októbertől drágábban dolgoznak a közjegyzők

2018. szeptember 24. 07:04

Október elsejétől a hiteles másolatért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni – írta hétfői számában a Népszava.

2018. szeptember 24. 07:04

Október elsejétől emelkednek a közjegyzői eljárások díjtételei, például a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni – írta hétfői számában a Népszava. 

Ahol az ügyérték számszerűsíthető, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj. Ahol nem számszerűsíthető az ügyérték, ott a megkezdett munkaórák alapján  fizetik a közjegyzőt, októbertől pedig a munkadíj is több mint kétszeresére emelkedik. A jegyzőkönyvi tanúsítvány munkadíja például óránként 3000 forint helyett 8250 forint lesz, a jognyilatkozat, végrendelet óradíja 6000 forintról 11 ezerre nő.  

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara ismertetője szerint nem drágul ugyanakkor az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó - kamattámogatással érintett – kölcsönszerződés és jelzálogszerződés közokiratba foglalásának díja. Nem kell többet fizetniük azoknak sem, akik élettársi nyilatkozatot tesznek, vagy akik a házastársukkal vagyonjogi szerződést szeretnének kötni. Továbbra is ingyenes marad a végrendeletek országos nyilvántartásba történő bejegyzése is – olvasható a Népszavában.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. szeptember 24. 19:23
"Népszava: Októbertől drágábban dolgoznak a közjegyzők" Közjegyzői rezsicsökkentés. (A közjegyzők amolyan kiskirályok a saját szemétdombjukon. Szóval nem biztos, hogy társadalmilag szükség van rájuk, olyan formában biztosan nem, ahogy ma működnek.)
Greffiti
2018. szeptember 24. 08:03
Közjegyzőkre nincs szükség, sem olcsón, sem drágán! Tehetségtelen, hülye jogászoknak biztosít jól fizető állást.
kortárs
2018. szeptember 24. 07:54
Ha a közjegyző nem lenne egy sor helyzetben kötelezően fizetendő akadály, hanem csak szabadon választható szolgáltatás, akkor nem zavarna. De így! :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!