Nincs ellenzéki egység Szombathelyen

2019. augusztus 09. 15:44

Újabb jelöltet jelentettek be a szombathelyi polgármesterségre: a volt fideszes Koczka Tibort a Pro Savaria Egyesület támogatja. Így a kormánypártok jelöltjének már két kihívója van.

2019. augusztus 09. 15:44

Koczka Tibor is indul a szombathelyi polgármesterválasztáson – adta hírül tegnap a Nyugat.hu. Koczka korábban a kormánypártok önkormányzati képviselőjelöltjeként nyert, majd lett a város alpolgármestere, de később kiszorult a Fidesz helyi vezetői közül. Most a Pro Savaria Egyesület támogatásával indul.

Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere, aki a Pro Savaria színeiben jutott a közgyűlésbe, a döntést azzal indokolta, hogy a városnak városvezetőkre, nem pártirányításra és nem helytartókra van szüksége.

Október 13-án így legalább két politikus is indul Balázsy Péterrel, a Fidesz jelöltjével szemben. Az MSZP-s Nemény András az Éljen Szombathely! választási szövetség színeiben indul. Kérdéses még, hogy pontosan mely pártok állnak majd a balliberális politikus mögött. A Magyar Nemzet információi szerint hamarosan a Jobbik is bejelentheti Koczka Tibor támogatását.

A lap úgy tudja, az ellenzéki szakadás mögött Czeglédy Csaba személye állhat, a baloldal ugyanis azt szeretné, hogy győzelem esetén ő legyen a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. Czeglédí korábban költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt is állt bíróság előtt. Ebből azonban sem a Pro Savaria Egyesület, sem a Jobbik nem kér. A Magyar Nemzet szerint a két ellenzéki tábor a képviselőjelöltek személyéről sem tudott megegyezni.

Szombathelynek mindenesetre biztosan új vezetője lesz, a jelenlegi polgármester, Puskás Tivadar nem indul újra a választáson.

(Magyar Nemzet)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akciós token
2019. augusztus 09. 20:48
Szécsényben meg minden képviselő kilépett a fideszből :-)
llnnhegyi
2019. augusztus 09. 18:03
Pártonként 2 jelölt. Egymás ellen. Vespasianus császár jelöltje nyer! Aki a szart is pénzzé teszi.
Nuttika
2019. augusztus 09. 16:38
KariGeri éppen megoldotta Budapestet, majd postázzuk és ott is rendet tesz.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 09. 15:59
nembaj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!