Messze még az európai hadsereg

2019. november 15. 09:25

Egyre nagyobb figyelmet kap a saját, európai védelmi kapacitás kialakítása, a héten tizenhárom új, ezt támogató program indult el.

2019. november 15. 09:25

Magyarország is vezető szerepet vállal ebben a folyamatban, ugyanakkor számos stratégiai területen még várat magára az áttörés – írja a Magyar Nemzet. Elfogadta az Európai Unió a közös védelempolitika megteremtését szolgáló első magyar kezdeményezésű projektet.

Az úgynevezett Integrált európai összhaderőnemi többcélú kiképzési és szimulációs központról, az Eurismről a héten született meg a végső döntés: a megvalósítás és a nemzetközi koordináció Várpalotán, az ott létrehozott szimulációs központban történik majd. Az uniós tagállamok védelmi képességét összehangoló, állandó strukturált együttműködésen belül eddig 47 program indult el.

Federica Mogherini leköszönő kül- és biztonságpolitikai főképviselő most 13 további projektre bólintott rá, hangsúlyozva: a következő két évben teljes lendülettel neki kell állni a programok megvalósításának. Ebben vállal szerepet a magyar kormány az ­Eurism projekttel, és kormányzati forrásunk szerint ez szakmai és diplomáciai szinten egyaránt sikert jelent.

Az európai védelmi képességeket célzó párbeszéd központi gondolata, hogy az uniónak önállóságra kell törekednie. Legutóbb Emmanuel Macron francia államfő szólt hozzá a vitához, de a The Economist-nak adott nyilatkozata kisebb nemzetközi botrányt eredményezett. Macron úgy fogalmazott, a NATO agyhalott, mivel az Egyesült Államok számára Európa biztonsága nem prioritás többé.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nticovqui
2019. november 18. 00:43
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
zankider
2019. november 17. 19:00
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
navis praetoria
2019. november 15. 11:57
A problémás időszak az átmenet: amikor az európai hadsereg még inkubátorban van, az amerikai védőernyő meg megszünik. A lengyelek és a balti államok ezalatt nagyon idegesek lennének. A másik gond az egységes politikai akarat, vezetés hiánya, az európai elitek hagyományosan eltérő látásmódja sok külpolitikai kérdésben. Nem beszélve az európai választónép idegenkedéséről a karakán külpolitikától. Inkább választanának egy új ájfónt, mint egy új repülőgép-hordozó csapásmérő csoportot.
Lombi
2019. november 15. 10:54
Pedig a momentum már nagyon várja. Baromomira sajnálják, hogy elődeikkel ellentétben, nekik már csak ez az únió maradt. Bármit megtesznek, hogy a másik únió képére formálják. Sok különbség nincs köztük. Egyik a katonai erő. A másik, hogy a kgst piaci leosztása igazságosabb volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!