Kovács Zoltán: A rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel

2020. március 31. 15:21

A magyar kormány „teljes mértékben egyetért” az Európai Bizottság elnökével, ezért a meghozott intézkedések kizárólag a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányulnak – fogalmazott.

2020. március 31. 15:21

A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében az Európai Bizottság elnökének a tagállamok által hozott rendkívüli intézkedésekről kiadott nyilatkozatára reagálva kedden. Ursula von der Leyen nyilatkozatában egyebek mellett azt írta: a kormányoknak gyors és hatékony fellépéshez szükséges eszközökkel kell rendelkezniük az állampolgárok közegészségének védelme érdekében. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy az intézkedések meghozatala ne az uniós szerződésekben meghatározott alapelvek és értékek rovására történjenek. Aláhúzta azt is, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, „nem tarthatnak határozatlan ideig”.

Az államtitkár Twitter-üzenetében kiemelte: a magyar kormány „teljes mértékben egyetért” az Európai Bizottság elnökével, ezért a meghozott intézkedések kizárólag a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányulnak. Tiszteletben tartják az Európai Unió értékeit, a jogállamiságot és a sajtószabadságot – tette hozzá Kovács Zoltán.

(MTI)
 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. március 31. 17:35
Ebben az egy dologban igazat beszél! Ugyan is az idegen ingázók úgy járnak át a határokon mintha béke idő lenne,pedig ugye hivatalosan határzár van.Szóval derék kormányunk védi az ország lakosságát úgy mint az EU.Szóval itt csak duma van annak se vége ,se hossza.Ki tartja be a törvényeket mertz a kormány és a szervek biztosan nem.ííííííííííííííííazért mondta a Julinéni reggel 6 -kor hogy a zorbán is x _hatja ! Igaza is van.Minden esetre lehetséges a szerveket bepőerelni a polgárok szándékos veszélyeztetése miatt.
Akitlosz
2020. március 31. 17:07
"Kovács Zoltán: A rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel" De azért ugye gyarmat nem leszünk? Szájhős bagázs.
balsors
2020. március 31. 16:09
Zorbán már alig várja, hogy vége legyen a járványnak és nagy nyilvánosság előtt szégyenítse meg Gy. bá talpnyalót. Senki ne higgye, hogy nincs tisztában azzal, hogy a rendelet megszüntetése számár sokkal többet hoz a konyhára, mint annak megtartása.
certus
2020. március 31. 15:47
" érvényességüket korlátozni kell, "nem tarthatnak határozatlan ideig"." Nyugi. Nem is tartanak. Más egyéb?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!