Varga Judit a német ARD-nek: Demokratikus a koronavírus törvény

2020. március 31. 18:15

Kiemelte: a parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást.

2020. március 31. 18:15

Demokratikus a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az ARD országos közszolgálati televíziónak. A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami „egyedülálló Európában” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnéséről is a törvényhozás dönt. Az ARD Tagesschau című híradóműsorában közölt összeállításában megszólaltatták Szabó Tímeát, a Párbeszéd frakcióvezetőjét is, aki aláhúzta, hogy a kormány az utóbbi tíz évben mindig felhasználta a hatalmát a demokrácia és a jogállamiság kiüresítésére. Garanciára van szükség arról, hogy ezt nem teszi meg ismét a járvány elleni védekezés ügyében – mondta az ellenzéki politikus.

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Varga Judit előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés. A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

(MTI)

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. április 01. 16:25
MI NEM SZÓLTUNK ÉS NEM IS SZÓLUNK ABBA BELE, HOGY A NÉMETEK HOGYAN TÖRVÉNYKEZZENEK, MILYEN DÖNTÉSEKET HOZZON A BUNDESTAG VAGY A BUNDESRAT. AKKOR ŐK--A NÉMETEK UGYAN MILYEN ALAPON SZÓLNAK BELE A MI TÖRVÉNYKEZÉSÜNKBE???.
lazsu
2020. április 01. 12:03
És mi van akkor, ha nem lehet majd összehívni a parlamentet (hisz a miniszterelnök emiatt akart határidő nélküli egyeduralmat), vagy nem lesz hozzá 2/3?
annamanna
2020. április 01. 00:15
Elolvastam két hosszabb lélegzetvételű szöveget: 1. Update tanulmány a Corona vírussal kapcsolatos tudományos és tudománytalan állításokról - a pánikeltésről http://www.tamasidr.hu/update-tanulmany-a-corona-virussal-kapcsolatos-tudomanyos-es-tudomanytalan-allitasokrol-a-panikeltesrol/ 2. Egy svájci orvos a Covid-19-ről https://swprs.org/egy-svajci-orvos-a-covid-19-rol/ A lényegük, hogy gyakorlatilag nincs semmiféle komoly veszélyhelyzet, amit látunk, azt egyes területek (kínai, olasz stb) nagyon erős légszennyezettsége okozza (az idős betegek körében). Minden egyéb totális elmebaj, társadalmi pánik. Nincs semmiféle veszélyhelyzet az átlagemberek számára. Inkább talán pszichésen, gazdaságilag, mentálisan, politikailag stb vagyunk túlfeszítve, azért zuhant bele a társadalom ilyen villámsebesen a pánikba, aminek gyakorlatilag nincs semmi oka. A semmin verjük a habot. Nem volna szabad tovább fenntartani a pánikot, a vészhelyzetet, mert az reálisan nem létezik. Az egyetlen előnye ennek, hogy kevesebbet autóznak az emberek és kevesebben baleseteznek, meg picit tisztul a levegő. Meg picit pihennek. Ez az előny, a kár viszont felmérhetetlen, mert nulla okból vannak hülyítve a népek. A vírus olyan veszélyes, mint a nátha. Ott jelenthet veszélyt, ahol állandóan nagyon szennyezett a levegő, és ott is csak a beteg öregek és az öngyilkos fiatalok halnak bele.
catalina9
2020. március 31. 22:07
Bravó Varga Judit!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!