Bodó Sándor: A munkahelyvédelmi programra augusztus 31-ig lehet pályázni

2020. május 28. 11:54

A támogatás szinte minden ágazatot érint.

2020. május 28. 11:54

A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végéig lezárják a programot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón. Bodó Sándor jelezte: a három hónapig járó támogatást eddig több mint 10 ezer vállalkozás vette igénybe az országban, amellyel 134 ezer munkahely megtartását segítette a kormány. A legtöbben kis- és mikro vállalkozások pályáztak, de van olyan nagyvállalat is, amelyik 3500 dolgozójával vesz részt a programban – sorolta az államtitkár megjegyezve, hogy átlagosan egy dolgozó havi 170 ezer forint munkahelyvédelmi támogatást kap három hónapon keresztül.

Rugalmas rendszer

Bodós Sándor rugalmasnak nevezte a támogatási rendszert, amit egy-egy cég akár több alkalommal, telephelyenként is igénybe vehet. Kitért a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatásokra is: ezen a címen a cégek dolgozónként havonta 318 ezer forinthoz juthatnak, Budapest után a legtöbben éppen Debrecenben. Az államtitkár a járvány utáni „kilábalási fázisban” a munkahelyteremtő bértámogatásra, az úgynevezett 6+3 programra hívta fel a figyelmet, ami azt jelenti, hogy az új munkaerőt felvevő – akár a régi munkaerőt újrafoglalkoztató – vállalkozásoknak dolgozónként hat hónapig biztosítja az állam a munkabért és járulékait, ha a munkáltató kész további három hónapig foglalkoztatni őket.

Országosan erre 84 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint ezzel 70 ezer álláskeresőnek tudnak segíteni – mondta Bodó Sándor, megjegyezve, hogy bár ez még csak néhány napos lehetőség, de nagyon népszerű, „máris háromezer fölött van azoknak a munkavállalóknak a száma, akiket felvettek a cégek”. „Sok szektor esetében ez a túlélés záloga, (...) ezek a cégek életben tudnak maradni, lendületet tudnak kapni” – mondta, hozzátéve: a havi támogatás mértéke 200 ezer forint, amiből 112 ezret kap kézhez a munkavállaló. Bodó Sándor kitért arra is, hogy Hajdú-Bihar megyéből több mint ötszáz vállalkozás pályázott munkahelymegtartó bértámogatásra, közel 60 százalékuk debreceni. Ezzel hatezer munkavállalónak segítettek a megyében, több mint egymilliárd forintos támogatással.

Bérek emelkedése

Az államtitkára tájékoztatott arról is, hogy a bruttó kereset az országban 2020 első negyedévében meghaladta a 384 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy a bérek erőteljesen, 9 százalék felett emelkedtek egy év alatt. A reálbérek 4,6 százalékkal nőttek az idei év első három hónapjában, ami érdemben javítja a magyar családok anyagi helyzetét. „Az elkövetkező időszakban arra számítunk, hogy a koronavírus miatti nehéz gazdasági helyzet a bérekre is hatással lesz, ugyanakkor középtávon helyreállhat a keresetek utóbbi években tapasztalt dinamikus növekedése” – tette hozzá. Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a járvány okozta válság következtében Debrecenben egy százalékkal emelkedett a munkanélküliségi ráta.

Egy helyi felmérés szerint a legnehezebb helyzetben a kis- és mikrovállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók vannak, amelyek egy-két hónapos tartalékkal rendelkeztek. Számukra különösen fontos és jó időben jön a kormány munkahelyvédelmi bértámogatása - fűzte hozzá. A debreceni városházán megtartott sajtótájékoztatót követően Bodó Sándor helyi és hajdú-bihari vállalkozásokat keresett fel, ahol átadta a bértámogatásról szóló dokumentumokat.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. május 28. 13:04
Mészáros Lőrinc szállodalánca 17,7 milliárdot kapott az államtól felújításokra a Kisfaludy-program keretében, mert annyira tehetséges. "Eddig 800 alkalmazottat küldött el Mészáros Lőrinc szállodalánca, miközben 17 milliárdos támogatást kapott. 20 milliárd helyett váratlanul 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség a szállodaiparban a Kisfaludy-program keretében, a nyertesek között pedig ott van a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Hunguest Hotels, ami 17 milliárdot nyert." LOL https://444.hu/2020/05/28/800-alkalmazottat-kuldott-el-meszaros-lorinc-szallodalanca-mikozben-17-milliardos-tamogatast-kapott Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!