Újraindult a csalással vádolt volt szocialista politikus, Simon Gábor pere

2020. július 09. 12:22

A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra.

2020. július 09. 12:22
null

Újraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség. Az elsőfokú eljárást azért kell megismételni, mert változott a bíró személye. Csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a bíró a korábbi eljárás jegyzőkönyveit ismertette.

Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-ban vádemeléssel zárult. Az ügyészség szerint a volt politikus 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeit tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból származó, több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el. Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi és egy svájci bankban, és ezekről az összegekről ott saját vagyonaként nyilatkozott – tartalmazza a vádirat.

Az is nyilvánosságra került, hogy Simon Gábor egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók voltak. A gyanú szerint a hamis útlevéllel történő bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el „Gabriel D” névaláírással. A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Simon Gábor rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett szja-t és egészségügyi hozzájárulást, amivel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Simon Gábor a 128 millió forintot az ellene indult eljárás kezdetén megtérítette. A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádol.

(MTI)

(Nyitókép: Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhelyettese, választmányi elnöke az ellene és társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. szeptember 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán.)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2020. július 11. 00:27
Ez már szinte antiszemitizmus.
balsors
2020. július 10. 13:35
Az éhségmenet sztárja, aki sokat éhezik sok pénzt tud megspórolni.
toef36
2020. július 10. 11:45
Valóban ennyire idióták a Bírák vagy korruptak? Melyik? Mindkettő?
puszika
2020. július 10. 11:15
Lám lám ,megmondtuk...........ide vezetett az ÉHSÉGMENET!!! KIRAKATPOLITIKA, a háttérben meg...............!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!