Az LMP szigorúbb klímacélokat szorgalmaz

2020. október 10. 13:12

„A kormánypárt csak szavakban próbál meg zöld lenni” – fogalmazott Schmuck Erzsébet.

2020. október 10. 13:12

Az LMP tovább fokozná a szén-dioxid-csökkentést, hogy biztosan elkerülhető legyen az ökológiai katasztrófa – mondta a párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP európai képviselői szégyellhetik magukat, amiért nem szavazták meg az Európai Parlament (EP) héten hozott döntését, amellyel a korábbi 40 helyett 60 százalékos kibocsátáscsökkentést írtak elő 1990 és 2030 összehasonlításában.

A kormánypárt csak szavakban próbál meg zöld lenni, de amikor tettekre kerül a sor, rendre a német autóipart szolgálja ki a klímavédelem helyett” – fogalmazott.

Az LMP társelnöke kiemelte, pártja az EP-nél is szigorúbb, 65 százalékos kibocsátáscsökkentést szorgalmaz, továbbá kezdeményezi, hogy Magyarország a tervezettnél tíz évvel korábban, már 2040-re érje el a klímasemlegességet. Schmuck Erzsébet felszólította a kormányt, hogy a jövőben ne blokkolja a szigorú klímacélok kitűzését.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2020. október 10. 20:41
Zöld balf@szok az Audiban Győrben múlt héten adtak át Európa legnagyobb tetonapelemparkjat. 9.5 Gwh óra 3800 háztartás éves szükséglete. Évi 5000 tonna CO2vel kevesebb. Akkor mi van a német autoiparral? De ti az 1 kwhos és szelkereplokert harcolok.
Mandarin.
2020. október 10. 16:23
Kevesebb LMP-s hülyeséget kérünk, a németek erőszakos, "lenyomjuk mi a kisebbek torkán az akaratunk", politikai ámokfutásából szintén elegünk van, hagyják már békén ezt a szerencsétlen klíma témát!
nyugalom
2020. október 10. 16:19
meg egy onallo epkezlab javaslatuk sem volt, csak kovetelnek, vinnyognak! Ez a kanasz mar jákobot jatszik!
Krupp Skya
2020. október 10. 16:08
Törvénybe kell iktatni, hogy ne fújjon a Szél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!