Elkapta a koronavírust Toroczkai László

2020. október 29. 13:05

A Mi Hazánk elnökének enyhe tünetei vannak.

2020. október 29. 13:05
null

Ma hívott a háziorvosunk, hogy megérkezett a tesztem eredménye, amely pozitív lett, tehát éppen közelről ismerkedem a koronavírussal. Két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor azonnal tesztet csináltattam és önkéntes karanténba vonultam. Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat” – írja blogján Toroczkai László.

A Mi Hazánk elnökének enyhe tünetei vannak. Mint írja, a 2009-es H1N1-influenza már az első napokban is sokkal jobban megviselte. „Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen mindenkinek másképpen reagál a szervezete a vírusra, sokan teljesen tünetmentesek maradnak, de van, aki számára végzetes is lehet, mindez nyilvánvalóan immunrendszer-függő. Mától tehát további 10 nap karantén, itthonról dolgozom, segítem, vezetem az ásotthalmi önkormányzatot és a Mi Hazánk Mozgalmat” – tájékoztat a politikus.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi vasökle
2020. október 30. 11:59
Toroczkai uram, gyógyuljon meg mihamarabb és vigyázzon magára. Miután a moslék ellenzék még rémálombam is vállalhatatlan, a Fidesz pedig teljességgel lefeküdt a Bill Gates világblöffjének tönkrevágva ezzel az országot, a maguk pártja az egyetlen ami még vállalható és én magukra fogok 2022-ben szavazni.
satman11
2020. október 29. 19:04
Újra és újra emlékeztessünk arra, hogy a 2006-os TV ostromot ennek a bűnöző gazembernek köszönhetjük! Az ott megjelenő 20-25 fős agresszív banda tört-zúzott, autót gyújtott fel, utcakövekkel igyekezett eltörni a lábait a gyengén felszerelt védekező rendőröknek (akiket nem sokkal előbb hoztak fel vidékről, felkészületlenül és védőeszközök nélkül, erősítésnek) akik közül több tucatnyian szenvedtek rendkívük súlyos sérüléseket. És mi történt később? A bandából senkit nem kaptak el, Toroczkainak a haja szála sem görbült meg, pedig bizonyíthatóan ő szólította fel a Kossuth térieket a TV megrohamozására. Talán csak nem feledat volt...?
2020. október 29. 18:05
Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok Toroczkainak! Ő egy igaz magyar ember.
kisgul
2020. október 29. 15:45
Tök mindegy a politikai nézete, a fő , hogy jobboldali. Gyógyulást, kitartást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!