Felfüggesztette az ügyvédi kamara Czeglédy Csaba tagságát

2020. október 22. 07:13

Czeglédy ellen költségvetési csalás a vád.

2020. október 22. 07:13
null

Felfüggesztette a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara – értesült a PestiSrácok.hu.

A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál Budai Gyula már 2018 márciusában kezdeményezte a lépést, miután az ügyvéd politikust olyan köztörvényes bűncselekményekkel vádolják, amelyek sok évi börtönnel fenyegetettek, és amelyek mellett szerinte abszurd, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi munkát lát el, önkormányzatokat képvisel és költségvetési iratanyagokhoz fér hozzá, miközben költségvetési csalás ellene a vád – írja az oldal, amely hozzáteszi, hogy „Czeglédy a közösségi oldalán kelt ki magából: nekiesett az országos kamarai elnöknek, Bánáti Jánosnak, aki szerinte állampárti megrendelést teljesített. Azt is megüzente, hogy megtámadja a határozatot, és párjával közös irodája addig is folytatja a munkát, továbbra is teljesítik a megbízásaikat, csak majd ő személyesen nem állhat ott védenceik, ügyfeleik mellett a bírósági tárgyalásokon”.

A már évek óta húzódó, szövevényes ügy teljes sztoriját itt találja.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. október 24. 09:37
A tisztességes ügyvédek már nem voltak hajlandók elviselni Czeglédy kamarai tagságát. Bánáti elvtársnak lépnie kellett!
rókabácsi
2020. október 23. 17:29
csak a kamara tagságát?
G r o s w e n o r2
2020. október 23. 11:53
Többszörösen elítélt, pénzmosó csalóról van szó, akit a DK és a baloldali söpredék pénzel.
Herrence_Till
2020. október 23. 09:12
Ja persze, nem is erre gondoltam. De az a bolsevikeket megszégyenítő Fleck viszont mondott ilyet. Kunfia csak ezen felbuzdulva nyomja a hülyeséget...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!