Kilencvenkét százalékos az orosz vakcina hatékonysága

2020. november 11. 20:11

A magyarországi elismertetéshez szükséges dokumentációt az orosz fél csütörtök estig át fogja adni.

2020. november 11. 20:11
null

Köszönhetően a magyar és orosz fél együttműködésének, már ezen a héten elindulhat a „félkész” orosz vakcina importja Szijjártó Péter szerint. Ennek köszönhetően a vakcina tömeges importja már akár január végén is megindulhat. Egy magyar gyógyszergyártó cég gyártási szerződést is előkészít a tárgyalásokkal párhuzamosan, így az együttműködés kecsegtető – számolt be Szijjártó Péter az M1-nek szerda este.

A külügyminiszter épp karanténja idejét tölti, és bár a vírusfertőzés minden tünetét produkálja, mivel láz és tüdőgyulladás nem jár a betegségével, így a weben képes folytatni munkáját. Reméli, hogy jövő héttől újra szolgálatba állhat, de ehhez orvosainak beleegyezése is szükséges – számolt be Szijjártó Péter az M1 műsorában. 

Oroszország november 11-én közölte hivatalosan, hogy koronavírus-vakcinája 92%-os hatékonysággal „akadályozza meg az embereket a Covid-19-cel történő megfertőződésben”. Oroszország egészségügyi szervezete, az RDIF bejelentése két nappal azután jött, hogy az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriás és német partnere, a BioNTech kijelentette, hogy oltóanyaguk több mint 90%- ban hatékony a harmadik fázisú vizsgálatokat követően. 

Az RDIF elmondta, hogy a Sputnik V” nevű vakcina késői stádiumú klinikai vizsgálatának korai eredményei azt mutatták, hogy „20 megerősített Covid-19 eset közül 19 esetben bizonyult hatékonynak összehasonlítva azokkal, akik placebót kaptak."

„Jelenleg 40 000 önkéntes vesz részt a kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos, Sputnik V klinikai vizsgálatokban” – áll a Sputnik V-nek szánt weboldalon szerdán közzétett közleményben.

(Forrás: M1, Facebook, sputnikvaccine.com) 

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bajai
2020. november 12. 07:35
Jó lenne véget vetni a hülyeségnek. Ha minden tizedik ember betgedne meg (ez koránt sincs így), akkor 42-ből négy. Azaz, ha 4 helyett csak három betegszik meg, akkor a vakcina csak 25%-os. Ha minden ötvenedik ember betegedne meg (ami reálisabb), akkor a 40-ből egy. Azaz, ha 4 helyett csak három betegszik meg, akkor a vakcina káros. Ha 40 ezer esetet vizsgálok, akkor abból kiragadni azt a 42-t, amelyben a letöbb a megbetegedés, nem reális.
balbako_
2020. november 12. 05:37
Ha ez igaz, akkor jöhet!
DFK
2020. november 12. 05:37
Úgy láttom, az ellenzékieknek nem kell oltást rendelni. Nem is baj ha nem kaphatnak majd belőle. Ha mégis kérnék akkor se.
Kanmacska
2020. november 11. 23:25
Egy jó oltás előbb vet véget a járványnak. Nyilván szar az ellenzéknek, ha a kormány erőfeszítései eredményesnek mutatkoznak és a járvány nem tart 2021 végéig az országban. Pedig a betegség milyen jó szövetségesük! Minden halálért a kormányt lehet felelőssé tenni, de ha nyárra jobb lesz a helyzet, gyengül az ellenzék esélye! Fuccsa kormányváltásnak! Na, ezért kapunk később vakcinát az EU-tól és ezért veri magát a sok mocsok tetű, ha a kormány máshonnan hozat hatékony védőoltást. Be vannak szarva a ballib férgek, mert áthúzzák a számításaikat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!