Ma szavaznak az Alaptörvény módosításáról

2020. december 15. 07:00

A kilencedik módosítás a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

2020. december 15. 07:00

Az Országgyűlés ma az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is szavaz. A parlament e heti második ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők ekkor a temesvári népfelkelés évfordulójára emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások hangoznak el. A Ház ezt követően huszonegy javaslatról dönt, köztük az alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

Szavazhatnak továbbá a választási törvény módosításáról is, amelyet a változtatásokat előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter a „kamupártok” elleni fellépés szükségességével indokolt. Az ülésnap végén az Európai Unió menekültügyi és migrációs paktummal kapcsolatos jelentéséről tartanak összevont vitát. A parlament szerdán további huszonkettő előterjesztésről szavaz.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yndi
2020. december 15. 11:34
Legfrissebb hírek szerint az utolsó pillanatban még egy módosítás lesz a szövegben. Több fideszes politikus javasolta kiegészíteni azt a mondatot, ahol arról van szó, hogy az apa férfi, és az anya nő, csak még nem tudtak megegyezni, hogy a Szájer Józsefre vonatkozó kivétel Szájert milyen kategóriába sorolja. Felmerültek a képmutató és az álszent szavak, de be kellett látniuk, hogy azok nem csak Szájerre jellemzők, így egyelőre elvetették őket.
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 15. 10:31
"A gránit a legelterjedtebb természetben előforduló mélységi magmás kőzet. A Föld felszíni erőinek hatására kerül a felszínre. Mintázata és színe származási helyétől függően igen sokféle lehet. A gránit a gyémánt után a második legkeményebb kőzet, amely karcálló, saválló és 300 celsius fokig hőálló. Keménysége miatt csak speciális szerszámokkal munkálható meg. A csiszolás során felületből fokozatosan megmutatkozik sajátos mintázata és a matt kőből egy magas fényű, ezért könnyen karbantartható felület lesz. Megmunkálása után, rendkívül jól tűri az időjárás viszontagságát, fényét csiszolása után szinte örökre megőrzi. Kiválón alkalmas sírkövek, homlokzati és padlóburkolatok, kül- és beltéri pultok alapanyagának, mert vágni is lehet rajta. Akár sorozatgyártás keretében megvalósuló ablakpárkányok, mosogatók, fedkövek, talapzatok, asztallapok és vécécsészék alapanyagául is szolgálhat..."
Szuverén maffiaállam
2020. december 15. 09:11
A Szájer-Schmidt-féle tákolmánynak már mindegy. Úgyis megy majd a kukába.
popzene
2020. december 15. 08:41
Ki nem szarja le a rezsim magánérdekeit bebetonozó, egyeztetés nélküli egypárti magánalkotmányát, amit eleve ordítva baszós narkós orgiák szüneteiben férceltek össze, és nem mertek népszavazásra bocsátani, mert első perctől nyilvánvaló volt, hogy soha nem volt és soha nem lesz mögötte a társadalom többségének támogatása? Egy ilyen "alkotmány" legális lehet, de legitim nem. A tisztességes többség köp rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!