Budapesti BLM-szobor alkotója a művéről: Számítok rá, hogy baltával verik szét

2021. január 05. 20:24

Szalay Péter nem tartja egyértelműen propagandának az installációt.

2021. január 05. 20:24
null

Nyilatkozott az Euronewsnak Szalay Péter, akinek a Black Lives Matter-ről szóló alkotását két hétre tervezik felállítani Budapesten, az ellenzéki vezetésű Ferencvárosban. A IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina szerint fontos az installáció felállítása a fővárosban, mert

a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni BLM-célok ugyanolyan relevánsak Magyarországon, mint bárhol másutt.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy decemberi kormányzati tájékoztatón a ferencvárosi szobor ügyében úgy fogalmazott, hogy a Black Lives Matter az Egyesült Államokban alapvetően egy rasszista mozgalom, amely nem ismeri el egyenjogúaknak a színesbőrűeket és a nem színesbőrűeket, ami minden normális, a 20. század mércéit elfogadó emberi jogi gondolkodással ellentétes. „Ezért nem az a rasszista, aki a BLM-mozgalomnak állítandó szobrot ellenzi, hanem az, aki szobrot állít” – hangsúlyozta a miniszter.

Szalay – mint az interjúban elmondja – számított rá, hogy belpolitikai üggyé fog válni a BLM-installáció terve. Arra, hogy az ellenoldal a szobor ledöntésével fenyegetett, így reagált: „Számítok rá, hogy baltával verik szét. Én hőre lágyuló műanyagból nyomtatok darabokat, amikor készítem, aztán azokat összelegózom, és a szobor felállítása után várom majd, hogy mi fog történni. Ha megrongálják, akkor a sérült darab utólag is pótolható. De ennél érdekesebb, hogy az is dokumentálható, ahogy ezt az installációt esetleg ledöntik, szétverik. Remélem lesz ott térfigyelő kamera, aminek a felvétele használható, de lehet, hogy érdemes előre gondoskodni arról, hogy legyen megfelelő minőségű képrögzítés.

Azt viszont furcsállja, hogy már azelőtt ezzel fenyegetőznek, hogy látták volna a kész művet. „Az USA-ban a mozgalom részeként elkezdtek szobrokat ledönteni, itt pedig egy szobrot inspirál a téma. Fontos megemlíteni, hogy az alkotás mind a két narratívát hordozza, tehát nem egyértelműen egy BLM-propaganda szobor. Úgy értelmezhető, hogy megjeleníti mindazt, ami felforgatta az Egyesült Államokat” – fogalmazott a szobrász.

Nyitókép forrrása: Facebook

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. január 23. 17:36
"A IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina szerint fontos az installáció felállítása a fővárosban, mert a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni BLM-célok ugyanolyan relevánsak Magyarországon, mint bárhol másutt." Akkor mondjon le. Ő is felelős, ha ez valóban így van.
ormányos csillós
2021. január 06. 21:29
Ráélveznék Baranyi talpaira. Utána lefosnám a szobrát
rókabácsi
2021. január 06. 15:01
na azért elébb leszarjuk és lehuggyozzuk! oszt utána jöhet a többi!
zakar zoltán béla
2021. január 06. 14:52
sz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!