Varga Judit összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését

2021. január 18. 10:36

A miniszter szerint a tech cégek minden alapvető demokratikus jogi normát megszegnek.

2021. január 18. 10:36

Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a tech cégek „rendszerszintű visszaélései” miatt. Varga Judit hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: az „árnyék tiltás” vagy „shadowban” azt jelenti, hogy a közösségimédia-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák egy felhasználói profil láthatóságát, elérését, hogy „arról mi ne tudjunk”. „A tech cégek ezzel minden alapvető demokratikus jogi normát megszegnek, amely a nyugati típusú kultúra alapját jelenti” – fogalmazott a tárcavezető.    

Hozzátette: e tiltás rendszerszintű gyakorlatáról nem csak a Twitter-vezérigazgatóról készült, kiszivárgott hangfelvételből lehetett értesülni. „A keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket a Facebook is úgy korlátozza, hogy csökkenti azok elérését. Erről személyes tapasztalatom is van”– írta Varga Judit. A miniszter közölte: az Igazságügyi Minisztérium a Digitális Szabadság Bizottság munkájával járul hozzá az uniós szabályozáshoz a globális tech cégekkel szemben. „A rendszerszintű visszaélések miatt viszont elképzelhető, hogy hamarabb is lépnünk kell” – írta, hozzátéve: ezért összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését, és a héten egyeztet a Gazdasági Versenyhivatal elnökével a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szankcionálási lehetőségeiről.

(MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2021. január 18. 14:19
Nyiffnyaff. Az a fidesz picsog itt, akik a szólásszabadság jegyében azonnnal kitiltanak bárkit, pl vargajudit oldaláról is, aki velük ellentétes véleményt mer megfogalmazni. De a köztévéből is nyilván azért csináltak propagandakanálist, mert a szólásszabadságuk a legfontosabb.
Akitlosz
2021. január 18. 12:15
A techcégeknél sokkal nagyobb a szólásszabadság, mint a Fidesz médiájában. Olyasmit várnának el ezektől a cégektől, aminek ők maguk a töredékét sem biztosítják a saját oldalaikon. A Fidesz magáncégeket és azok infrastruktúráját akarja felhasználni a saját propagandája terjesztésére.
masikhozzaszolo
2021. január 18. 11:47
Mókás, hogy mindezt a FB-n jelenti be Akkor ugye az tkös asszonyság, ha az ellenség várudvarában lengeti a kardot és a zászlót? Nemde?
jóember
2021. január 18. 11:39
"A miniszter közölte: az Igazságügyi Minisztérium a Digitális Szabadság Bizottság munkájával járul hozzá az uniós szabályozáshoz a globális tech cégekkel szemben. A rendszerszintű visszaélések miatt viszont elképzelhető, hogy hamarabb is lépnünk kell" A kérdés csak az, hogy ennek a Digitális Szabadság Bizottságnak meddig ér el a keze. Szerintem semeddig, legalábbis a tech cégekkel szemben. Az EU- val lehetne egy közös törvényt hozni ellenük, csakhogy sajnos az EU-ban sok helyen másként értelmezik a tech cégek tevékenységét. Emlékezzünk csak 15-ben Merkel azért ostorozta cukkerberget, hogy erősebben cenzúrázza bevándorlás ellenes posztokat és most is az EP többségének kifejezetten jól jön ez a magatartás, segíti őket. Egyébként az EP már jelezte, hogy foglalkozni kellene a tech cégek tevékenységével, de valószínű, hogy ők nem arra gondolnak minre most Varga Judit. Talán a lengyelekkel kellene összefogni ez ügyben és akkor esetleg el lehetne érni valamit, hátha csatlakozna még valaki más is, talán akkor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!