Fekete-Győr húga: Az orosz vakcina biztonságos

2021. február 15. 10:16

Alexa Londonban dolgozik orvosként és az életéről mesél a Facebook-live-on.

2021. február 15. 10:16
null

Fekete-Győr András a Facebookon jelentette be, hogy ma este 8-kor Facebook-live-ot tart a húgával. Alexa Londonban dolgozik orvosként (aneszteziológus életpálya), és – mint ahogy írja a Momentum elnöke – „mivel Magyarországon Orbán Viktor paranoiája miatt az egészségügyi kihívásokról a benne dolgozók nem beszélhetnek igazán, megkértem, hogy ő viszont mesélhetne nekünk egy orvos mindennapjairól a covid idején. Ti pedig majd kérdezzetek bátran!”

A beszélgetésben Alexa többek között a Szputnyik V vakcináról is beszélt, mint mondta,

Hozzátette, hogy meglátása szerint Angliában is fognak oltani az oroszok oltóanyagával. Kiemelte azt is, hogy a korlátozásokon meglátása szerint csak akkor lehetne enyhíteni, ha megfelelő átoltottság van már a népesség körében. Fekete-Győr Alexa szerint ha ezt túl hamar lépik meg egy országban, akkor elterjedhetnek a mutációk, és a vakcinák is hatástalanná válhatnak.

– mondta Fekete-Győr András testvére, nyomatékosítva, hogy enyhítésekről csak akkor lehet beszélni, ha először a vakcina-kérdés oldódik meg.

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2021. február 16. 15:11
3M?.. az M&M's párt szintet lép?
Peppa
2021. február 16. 09:02
Nemsokára kiderül, hogy a Momentum mindig is szorgalmazta a kínai és az orosz vakcina beszerzését, de a kormány erről nem vett tudomást. Olyan Donáth féle megnyilvánulás lenne.
mediator01
2021. február 16. 08:29
És, vajon, Fegyőr kutyája mit jelez?
ujujuj
2021. február 16. 08:12
Ha tippelnem kellene, amikor az adás végén leveszik a maszkjukat, ugyanolyan szakálluk lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!