Jobbikos ex-újságírót alkalmaz tanácsadóként Horváth Csaba

2021. február 22. 14:00

Jurenkó Ferencnek alpolgármesteri címet ígértek a helyi MSZP-sek 2019-ben, de a választási győzelmet követően megszegték a megállapodást. A jobbikos vigaszdíjként politikai tanácsadói tisztséget kapott a zuglói polgármester kabinetjében.

2021. február 22. 14:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Politikai tanácsadóként alkalmazza értesüléseink szerint a zuglói önkormányzat MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba a jobbikos Jurenkó Ferencet, az egykor szélsőjobboldali, ma már inkább baloldali párt házi portálja, az Alfahír volt újságíróját.

A dolgot persze nem verik nagy dobra – pedig azóta, hogy a Jobbik összeállt a baloldallal, végül is nyugodtan megtehetnék –, a Jurenkóval kötött szerződésnek se híre se hamva az önkormányzat honlapján.

Mindössze egy, a hivatal belső telefonkönyvéről készült fénykép jutott el hozzánk, amelyen látható Jurenkó neve, és mellette a pozíció, valamint a mellék, és a hivatalos önkormányzati email-cím.

Jurenkó Ferenc „politikai tanácsadó” az önkormányzati telefonkönyvben

A zuglói jegyzőt először levélben kérdeztük minderről, majd miután nem reagált, közérdekű adatigényléssel fordultunk az önkormányzathoz. Többek között arra voltunk kíváncsiak, milyen szerződése van Jurenkónak az önkormányzattal, milyen konkrét feladatokat végez, és mennyi pénzt kap ezért. Eddig nem kaptunk választ, de tény, hogy még pár munkanap hátra van a válaszadási határidőből.

Alpolgármesteri címet ígértek, majd elárulták szocialisták

Az ügy hátterében az áll, hogy

Jurenkónak az eredeti tervek szerint a jó fizetéssel, de kevés hatáskörrel járó külsős alpolgármesteri pozíciót ígérték

a választási győzelemben reménykedő helyi MSZP-sek. Egy névtelenséget kérő ellenzéki forrásunk, aki részt vett a 2019-es önkormányzati választások előtti ellenzéki tárgyalásokon, elmondta: a hagyományosan baloldali többségű Zuglóban az MSZP és a Jobbik úgy egyezett meg, hogy előbbi nem indít a győzelemre egyébként is esélytelen, az összefogást gyengítő jelölteket, cserébe a szocialisták győzelme esetén egyik politikusuk alpolgármester lesz.

A Jobbik visszavonult, az MSZP többséget szerzett, Horváth Csaba pedig győzelme után előterjesztette, hogy a képviselő-testület alakuló ülésén Jurenkó alpolgármesteri pozíciót kapjon. A baloldali többségű testület azonban a megállapodást megszegve leszavazta az előterjesztést, az ülésen öltönyben-nyakkendőben megjelent jobbikos politikus pedig a szemtanúk szerint ott állt leforrázva és tehetetlenül.

Végül tanácsadói címet kapott vigaszdíjként

Ki tudja, milyen beszélgetések zajlottak utólag, de

úgy tudjuk, Jurenkó vigaszdíjként kapta a politikai tanácsadói állást az MSZP-s polgármester kabinetjében.

Zuglói önkormányzati forrásaink szerint az egykori újságíró 650-700 ezer forint bruttó fizetést kaphat ezért.

Jurenkó Ferencről amellett, hogy az Alfahír újságírójaként dolgozott, azt érdemes tudni, hogy a korábban a Jobbik egykori országgyűlési képviselője, Szávay István bizalmasa volt, aki azt követően mondott le, hogy kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen azzal hencegett párttársainak, hogy leütött egy zsidó származású nőt.

A jobbikos ex-újságíró alkalmazása azért is ellentmondásos, mert pártja jelenleg szorosan együttműködik azzal a Demokratikus Koalícióval, amelynek vezetőjével kapcsolatban Jurenkó korábban „Gyurcsány házi cipőpucolóiról” értekezett, a bevándorlással kapcsolatban pedig „mindig éber ballib hiénákról” írt. Innen eljutni egy MSZP-s polgármester tanácsadói posztjáig, legalábbis fordulatos karrier.

nyitókép: Horváth Csaba, a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt 2020. június 24-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. február 22. 19:36
Mindegy, minek hivjak egymast, mind zsigeri libsikomcsi! Ifjabb mszmp!
olajfa1
2021. február 22. 18:58
Az MSZP-nek a tudásszinvonala eléggé mélyen van ha jobbikost kell szerződtetni észosztónak ennek az ostoba Horváth Csacsinak...
sagirdilsiz
2021. február 22. 18:34
Az első feleségem szűcs volt, ő csak simogatott, a második cukrász, ő csak nyalogatott, a harmadik meg maszopos, ő csak ígérgetett. ( egy háromszor megözvegyült szűz vallomása)
Harangláb
2021. február 22. 16:33
Egy újabb szoci kifizetőhely... Gondolom abban ad tanácsot, hogyan lehet leghangosabban kiabálni, hogy a Lölö talicskázza kifele a közpénzt...:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!