Borkai-ügy: folyik a nyomozás, nyolc gyanúsított van zsarolás és drogügyek miatt

2021. március 24. 18:48

Még mindig tart a nyomozás Borkai Zsolt győri expolgármester ügyében – válaszolta parlamenti kérdésre Polt Péter.

2021. március 24. 18:48
null

A legfőbb ügyésznek Mesterházy Attila és Szakács László MSZP-s képviselők tettek fel írásbeli választ igénylő kérdésüket. A politikusok azt szerették volna megtudni, hogy: „Megállapították-e már a hatóságok, ki milyen bűncselekményt követett el? Kiderült-e továbbá, ki volt a Borkai-féle adriai szexpartiról szivárogtató Ördög ügyvédje álnevű ismeretlen, illetve folyamatban van-e olyan eljárás, mely érinti Borkai Zsoltot?”

Polt Péter, legfőbb ügyész válaszában az alábbiakat írta: „Zsarolás miatt még mindig, a nyilvánosságra kerülést követően másfél évvel is tart a nyomozás. A nyilvánosságra hozott szexvideó és további felvételek miatt hét embert gyanúsítottak meg, ki is hallgatták őket. Kábítószerrel való visszaélés miatt további egy gyanúsítottjuk van, aki a Borkai-féle baráti társasággal vett részt a yachtozáson, de nem tartozik az expolitikus baráti köréhez. Nyomoznak még más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt is, de ebben az ügyben senkit sem hallgattak még ki, és ez a szál nem érinti sem Borkai Zsoltot, sem pedig társaságát.”

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2021. március 27. 05:28
Mindenkinek szuverén joga,hogy kivel hol,hogyan szexel. Ha valóban létezik jogállamiság, akkor a videó készÍtőjét és nyilvánosságra hozóját szigorú sokéves börtönbüntetéssel sújtanák. Rengeteg emberről lehetne hasonló felvételeket készÍteni.
zakar zoltán béla
2021. március 25. 10:16
gajda dajda nyet???!!!!!!!!!!!!
rajgy
2021. március 24. 23:08
Jellemzően a Fidesz nem a korrupciót üldözi, hanem azt, aki kipattintotta.
pemete jakab
2021. március 24. 19:39
"Borkai-ügy: folyik a nyomozás, nyolc gyanúsított van zsarolás és drogügyek miatt" Ha tálalnak köztük ellenzékit, akkor talán megismerjük a nevét. Ellenkező esetben a rendőrség, ügyészség nem fog bűntényre utaló nyomokat találni. Nálunk az igazságszolgáltatás pártatlan, feltéve ha az ellenzékről van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!