Digitálisan tartják meg a reformátusok a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit

2021. március 26. 16:34

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteiket, hogy lehetőségeikhez mérten a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit digitális eszközök segítségével tartsák meg.

2021. március 26. 16:34
null

A zsinat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel úgy döntöttek, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel. Felhívták egyúttal a figyelmet televíziós istentiszteleti közvetítéseikre. Nagypénteken a Duna Televízióban 10 órától közvetítik a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán lehet bekapcsolódni úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe.

 A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve döntenek majd

 – tették hozzá. „Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet!” – fogalmaztak a közleményben.

(MTI)

Címlapkép: Református templom. Fotó: MTI/Kiss Gábor

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2021. március 27. 19:47
Vasárnap 10 órakor otthonról leszek az Istentisztelet résztvevője . Imádkozzunk a betegekért és a gyógyítókért is! Áldás-Békesség!
Leakis
2021. március 27. 18:29
Áldás békesség, Istennek dicsőség!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!