Niedermüller a kijárási tilalom idején is sarcolja a vendéglátóhelyeket Erzsébetvárosban

2021. március 05. 09:00

A ki nem nyitott teraszok és meg nem érkezett turisták után is fizettet a DK politikusa által vezetett önkormányzat.

2021. március 05. 09:00
null

A bulinegyed több vendéglátósa olyan önkormányzati határozatot kapott kézhez az elmúlt napokban, amely igencsak megnehezítette a helyzetüket – írta meg a 24.hu. Az erzsébetvárosi önkormányzat ugyanis a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a terasszal rendelkező helyeknek a közterület-használati díj egy részét.

A portál számításai szerint a határozatokban 100 forint/nap/négyzetméter szerepel, ami a szokásos díj körülbelül 30 százaléka. Ez nem tűnhet soknak elsőre, írják, de ha a november 11-étől március 31-éig elszámolt 141 napot nézzük, akkor már egy kisebb, 20 négyzetméteres terasz esetén is 282 ezer forintról van szó, ami viszonylag nagy költség egy ki nem nyitható teraszért, amikor béreket sem nagyon tudnak fizetni a helyek.

„A bulinegyedben az ott korábban meglévő vendéglátóipari egységeknek több mint a 40 százaléka biztosan tönkrement, nem tudja már újrakezdeni” – ismerte el a kerület DK-s polgármestere, Niedermüller Péter még február elején.

Fotó: MTI

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2021. március 05. 13:17
Úgy kell a kerület minden lakosának, minden vállalkozójának, akik erre a bunkó prosztó DK-s prolira szavaztak. Akkor most élvezzék úgy nímandmüllert, mint a vállalkozók problémáit is.
AROON
2021. március 05. 12:30
Az ellenzék olyan mint a dohányzás. Tudja mindenki. Hogy káros de ez van.
AROON
2021. március 05. 11:44
84ben ez a fantazmagoria hazaarulo lett volna.
tothpal
2021. március 05. 11:18
Ez az ember annyira gonosz, hogy a pokol sem fogadná be aszisztensnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!