Befogadta az Európai Bizottság az újrahasznosítható műanyag palackok terjedését ösztönző polgári kezdeményezést

2021. augusztus 13. 15:16

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint jogi szempontból elfogadható a kezdeményezés, ezért a nyilvántartásba vétele mellett döntött.

2021. augusztus 13. 15:16

Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a „ReturnthePlastics” nevű polgári kezdeményezést, amely az újrafeldolgozható műanyag palackok terjedéséért harcol. A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy olyan jogszabály-javaslatot terjesszen elő, amely a műanyag palackok újrafeldolgozását szolgáló, uniós szintű betétdíjas rendszer megvalósítását célozza.

Előírja például, hogy a műanyag palackokat árusító szupermarketláncok üzemeltessenek visszaváltó automatákat. Arra ösztönzik továbbá az unió végrehajtó testületét, hogy vezessen be különadót a műanyag palackokat gyártó vállalatok terhére.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint jogi szempontból elfogadható a kezdeményezés, ezért a nyilvántartásba vétele mellett döntött. A pénteki regisztrációt követően a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését, melyre egy év áll a rendelkezésükre.

A szabályok értelmében, ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell; el kell döntenie, hogy helyt ad a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és döntését mindkét esetben meg kell indokolnia. Az európai polgári kezdeményezés csak az EU-ra vonatkozó javaslatot nyújthat be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az unió értékeivel.

Emlékezetes: idén januárban elutasította az Európai Bizottság a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést. Bár egymilliónál is több aláírás gyűlt össze, ám az Európai Bizottság szerint nincs hatásköre az EU-nak, hogy a kisebbségi jogvédelem terén jogszabályokat alkosson.

(MTI)
 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. augusztus 15. 10:42
Hogy lesz itt zöldség? Ha a műanyagot mindig újracsináljuk? Kantakas! Biciklire!
Rocktoberi
2021. augusztus 13. 16:31
Nem a műanyag palackok okoznak környezeti problémát, hanem azok a barmok, akik eldobálják azokat a természetben. Ez az üzenet persze biztos sértené a barmok érzékenységét és ezért erről nem beszélnek.
fatman
2021. augusztus 13. 16:10
a műanyag palackok is fontosabbak, mint az őshonos kisebbségek... _I_ mocskos fasszopók!!! _I_
annamanna
2021. augusztus 13. 15:55
Fenntartható bababoltot nyit Orbán Ráhel https://444.hu/2021/08/13/fenntarthato-bababoltot-nyit-orban-rahel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!