Jakab Péter: Az Orbán-kormányt gyilkossággal kell, hogy vádoljam

2021. szeptember 06. 08:13

A politikus azt várja, hogy „Orbán Viktor végre változzon meg, és legyen már végre belőle is egy jó ember”.

2021. szeptember 06. 08:13
null

A Jobbik miniszterelnök-jelölt-jelöltje interjút adott az Indexnek, amelyet hétfőn tettek közzé. Jakab Péter szerint ha csak kis többséggel nyeri meg az ellenzék a választást, akkor is képesek lesznek végrehajtani a rendszerváltást. „Nem mindenhez kell kétharmad, sok mindenhez elég az egyszerű többség is. Költségvetési eszközökkel is el tudunk majd érni megfelelő hatást, például fel tudjuk számolni azt a mélyállamot, amit kiépített a Fidesz. Ehhez nem kell kétharmados többség.

a hatalom központosításában, aki még a fideszes alaptörvénnyel is szembement, amikor a hatalom kizárólagosságára törekedett. Nekik szembe kell majd nézniük a jogkövetkezményekkel” – mondta Jakab Péter, aki egy fővárosi utcafórum előtt adott interjút az Indexnek.

A kérdésre, hogy milyen érzés volt a Jobbik elnökeként Gyurcsány Ferenccel egyeztetni azt válaszolta Jakab, hogy „végre kinőttünk az óvodából. Végre nem azt nézzük, hogy mi volt tizenöt évvel ezelőtt, hanem azt, hogy felnőtt emberként le kell, hogy tudjunk ülni egy asztalhoz, el kell tudnunk beszélgetni az ország jelenéről és a jövőjéről is. A választók sokkal hamarabb lebontották ezeket a falakat, mint a politikusok.”

„Polt Pétert lecsukjuk”

A politikus leszögezte: „Azért érkeztem a politikába, hogy garanciája legyek a rendszerváltásnak. Nekem is elegem lett abból, hogy harminc éven át annyi mindent megígértek, hogy elinflálódott az ígéret. Minden lakossági fórumon elmondom: csak olyat ígérek, amit biztosan be is tudok tartani.”

Jakab Péter az interjú során nem igazán fogta vissza magát, kifejtette többek között, hogy Polt Pétert lecsukná. „Meg szokták tőlem kérdezni azt is, hogy »Mi lesz Polt Péterrel? Kilenc évre szól a mandátuma! Hogy fogjuk leváltani?« Azt szoktam válaszolni: »Sehogy! Lecsukjuk! Nem leváltjuk!«”

Elmondta azt is, hogy a terveik készen állnak, ugyanakkor titkosak: „Csakhogy ezeket nem fogjuk nyilvánosságra hozni. Nem fogok menekülő útvonalat biztosítani a tolvajoknak, hogy megismerjék a térképet, amely alapján utol fogjuk őket érni. Van, amiről nem beszélni kell, hanem majd cselekedni.”

A Jobbik és a DK értékeinek összehangolásáról a következő gondolatokat osztotta meg a lappal: „Mindenkire vigyázni kell. A közös nemzeti minimumokat meg kell találni. Azért lesz stabil ez a rendszer, mert hat párt közösen munkálkodik rajta. Ha a hat párt ki tudja mondani az igent, az annyira stabil igent jelent, hogy arra fel lehet építeni egy jobb Magyarországot.”

Gyurcsány és az elszámoltatás

Az Index újságírója feltette a kérdést:

Íme a válasz: „Mindenkinek megadom a lehetőséget a változásra. Orbán Viktornak is. Úgy várnám, hogy végre változzon meg, legyen már végre belőle is egy jó ember. De ő ettől elzárkózik.”

A kérdésre, hogy nézne ki az az elszámoltatás, ahol az elsők között éppen Gyurcsány Ferencet kellene elszámoltatniuk, Jakab Péter a következőt találta mondani: „amikor ég a ház, akkor először el akarom oltani, és nem azt nézem, hogy a pincében feljött-e a talajvíz. Most azt látom – miközben sajnos korrupció mindig is volt Magyarországon –, hogy különbséget kell tenni aközött, hogy a korrupció rendszerhibaként jelenik-e meg, vagy a korrupció-e maga a rendszer. Ma azt látjuk, hogy a korrupció a rendszer maga.”

Arra a felvetésre, hogy 2006-ban lejárt szavatosságú, felkeményedett gumilövedékekkel lőtték az ünneplő tömeget az Astoriánál, és az akkori miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek hívták, azt válaszolta: „Most meg

A kormány sara, hogy ide juttatta az egészségügyet. Nekem ez a gyilkosság szinonimája. Az Orbán-kormányt – ily módon – gyilkossággal kell hogy vádoljam: évi 30 ezer ember haláláért felelősek. Nem tudom megbocsátani. Majd a jóisten megbocsátja.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jenochef
2021. szeptember 06. 22:40
Hogy mellé dumál a rohadék, ha a gyurcsányról van szó. Talpnyaló alpári paraszt!
antioxi
2021. szeptember 06. 20:31
Jakab azokat vidéki szavazóit nézi le, akikkel elhiteti, hogy ő forradalmat fog csinálni. Nem fog forradalmat csinálni! Majd elszámol a szemét mondataival a büdös bunkó.
Ferry63
2021. szeptember 06. 19:50
Miről álmodozol , Te senkiházi büdös paraszt, nálad nagyobb barom csak a fönököd! Jó lesz ha keresed azt az iskolát, ahova majd talán felvesznek újra tanítani!!
kovácslajos1930
2021. szeptember 06. 18:40
Az ellenzék sosem volt oltásellenes, csupán a kínai fosvakcinát nem ajánlotta, mint kiderült jogosan. Miért is gyártana Kína minőséget, mit számít ott az emberélet, a propaganda gépezetnek mindigis a mennyiség számított és lásd Orbánék is erre az útra léptek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!