Le Figaro: Lengyelország és Magyarország nyíltan szembeszáll az Európai Unió Bíróságával

2021. november 19. 12:12

Jean-Claude Bonichot, a testület francia bírája szerint folyamatosan nő a szakadék az Unió alapító államai által védelmezett politikai vízió és az illiberális modell között.

2021. november 19. 12:12

A jövőre hetvenéves Európai Unió Bírósága (EUB) hatásköre folyamatosan bővült, fokozatosan egy egész euroszkeptikus galaxis fekete bárányává vált – írta a Le Figaro. A jobbközép-liberális lap szerint az EUB először Nagy-Britanniában, majd Magyarországon, Lengyelországban és Franciaországban is, ez utóbbiban az elnökválasztás több jelöltje – nem csak a szuverenista táborból – vitatja joghatóságát. A bíróság előtti ügyek közül a turówi bánya ügye az egyik legrobbanékonyabb. Október elején

Varsó átlépte a Rubicont

azzal, hogy megkérdőjelezte az uniós jog felsőbbrendűségét, és felszólította az európai intézményeket, hogy „ne lépjék túl hatáskörüket”. Ellenzéki politikai szerep betöltésével vádolják az EUB-t, valamint azzal, hogy hogy a közvélemény által nem jóváhagyott integrációt akar kikényszeríteni.

„A tevékenységünk körüli viták felerősödése természetes, és több fejleménnyel magyarázható" – értelmezte Jean-Claude Bonichot, a testület francia bírája. Először is, van egy beavatkozási terület, amely egykor tisztán gazdasági volt, de az 1980-as évek óta olyan érzékeny témákra is kiterjed, mint a környezet, a családjog, a szexuális megkülönböztetés vagy a bevándorlás. Másodszor, eltérő a keleti és nyugati tagállamok megközelítése és érzékenysége. Harmadszor pedig folyamatosan nő a szakadék az Unió alapító államai által védelmezett

politikai vízió és az illiberális modell között,

különösen, ahogyan azt Lengyelországban vagy Magyarországon elméletben megfogalmazzák.

Lengyelország után, amely azzal vádolja Európát, hogy túllép a ráruházott hatáskörökön, most minden tekintet Magyarországra szegeződik. A menekültügyi irányelvek be nem tartása miatt az EUB által többször elítélt Orbán Viktor kormánya a közelmúltban új teret nyitott a konfrontációra azzal, hogy utasította Alkotmánybíróságát, vizsgálja meg, hogy ezek a döntések megfelelnek-e a magyar jognak. „Veszélyes helyzetben vagyunk Európa tekintetében” – mondta Julianne Kokott, Németország főtanácsosa, aki aggódik a konfrontáció légkörének hosszú távú hatásai miatt. „A Bíróság tisztában van azzal, hogy egyes ítélkezési gyakorlatát rosszul értelmezik” – ismeri el kollégája, Jean Richard, hozzátéve, hogy „ha hagyjuk, hogy minden ország a maga módján értelmezze a törvényeit, maga az Unió is összeomlik”.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2021. november 20. 05:21
Ha egy kicsit hátrébb lépünk, más szögből látszik a helyzet; vadidegen kultúrájú jogászok, 1000 km távolságból igyekeznek összefésülni az európai államok jogi környezetét. Kb. úgy, mint a rómaiak tették 2000, vagy a törökök 500 éve. Egyiknek sem lett jó vége...
Pipas 3
2021. november 19. 19:33
Recsken jobb helyen lennének, ezek a libernyák bolsevik megvett bírók!
józan paraszti ész
2021. november 19. 18:46
"ha hagyjuk, hogy minden ország a maga módján értelmezze a törvényeit, maga az Unió is összeomlik”. ha hagyjuk, hogy az Európai Bírósága maga módján értelmezze a törvényeit, maga az Unió is összeomlik.
Biivisz
2021. november 19. 18:26
"ha hagyjuk, hogy minden ország a maga módján értelmezze a törvényeit maga az Unió is összeomlik" Ha nem hagyjátok, akkor is összeomlik, balfaxkám! Csak sokkal hamarabb. (Gondoltam, szólok!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!