Tényleg csak Merkel középre húzása okozta a CDU gyengélkedését?

2021. december 24. 09:46

Friedrich Merz megválasztásával végre kiderülhet, hogy mélyebb, társadalmi okai vannak-e a jobbközép-konzervatív CDU gyengélkedésének.

2021. december 24. 09:46
null
Hettyey András

„Nyilván a megfejtés majdnem mindenki szerint e két szélsőséges álláspont között helyezkedik el, de egy dolog biztos: Merz megválasztásával ebben a kérdésben sokkal tisztábban fogunk látni, ugyanis rajongói (nem túlzás a szó) elvárása, hogy az új pártelnök bebizonyítja majd a merkeli középre igyekvő, álmoskás és unalmas stratégia téves voltát.

Milyen helyzetben indul neki Merz ennek a feladatnak? Nos, a helyzete egyáltalán nem könnyű. Először is a túlzott elvárások – sikertelenség esetén – hamar malomkővé válhatnak a nyaka körül.

Másodszor is, Merz – mostani győzelme ellenére – egy meglehetősen sikertelen politikus, aki a pártelnöki választást már kétszer elbukta, egyszer 2018-ban, másodszor pedig 2021 elején, Laschettel szemben. (Képzeljük el Orbán Viktort, amint kétszer egymás után nem tudja maga mögé állítani pártjának a felét.)

Ráadásul Merz már a 2000-es évek elején is egyszer vereséget szenvedett a pártján belül, amikor a CDU parlamenti frakcióvezetőjeként a párt egyik üdvöskéje volt. Csak éppen a másik üdvöske, egy bizonyos Angela Merkel nyerte meg kettejük összeütközését és lett a CDU új erős embere. Merz ezt követően messzemenőkig visszavonult a politikától, csak hogy 2018-ban, Merkel visszavonulásának a hírére újra ringbe szálljon.

Azt gondolhatnánk, hogy most Merznek ellenzékben lesz négy éve építkezni, de ez sem igaz, hiszen Németország föderatív jellege miatt mindig küszöbön állnak tartományi választások:

jövőre négy tartományban is új parlamentet és kormányt választanak, köztük a legnépesebb tartományban, a CDU által kormányzott Észak-Rajna-Vesztfáliában is. Merznek tehát igyekeznie kell, hogy már a jövő évi karácsonyfa alá a megfelelő ajándékokat – konzervatívabb arcélt, növekvő támogatottságot, választási sikereket – hozza a párttársainak, mert az új pártelnök az igazi messiással ellentétben bármikor leváltható.”

Fotó: MICHAEL SOHN / AP POOL / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2021. december 24. 22:45
Úgy látom, a szerző elég sajátosan értelmezi a múlt eseményeit. Ennek megfelelően furcsa következtetésekre jut a jövőt illetően.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. december 24. 19:23
Kohl halála volt az ok. Meg, hogy Honecker utolsó emberét a hatalom közelébe engedték.
Akitlosz
2021. december 24. 17:17
A CDU gyengélkedésének nem társadalmi okai vannak, hanem a politikája megváltozása. Ugyan nem jobbközép-konzervatív, hanem csupán a baloldal jobb széle. Például hasonlóan nem társadalmi okai vannak Magyarországon a Jobbik gyengülésének, hanem az, hogy önként átállt a baloldalra. A CDU-nál ugyanez történt.
gacsat
2021. december 24. 15:33
Mürkül a szélsőbalra húzott. Ahogy a stasi előírta neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!