Kádár egykori kerülete masszívan szocialista, de a Fidesz lát biztató jeleket, hogy ez megváltozzon

2022. május 12. 15:00

A választáson a XIII. kerületet könnyen behúzta az MSZP-s Hiszékeny Dezső, aki a munkában hisz, de ellenfele, a kormánypárti Harrach Tamás optimista, mert a helyi Fidesz és a KDNP jobb állapotban van, mint néhány éve.

2022. május 12. 15:00
null
Almási B. Csaba

Budapest XIII. kerülete a jobboldal számára szinte bevehetetlennek tűnik, a baloldal, pontosabban az MSZP, de leginkább Tóth József polgármester hosszú évek óta uralja ezt a városrészt. Ennek ellenére az ott élő kormánypártiak nem adják fel, szerintük nincs eleve elrendelve, hogy ez így lesz az idők végezetéig.

MSZP-s fölény hosszú évek óta

Az, hogy nem lesz könnyű dolguk, azt jól bizonyítják az elmúlt választások adatai. Az első fideszes kétharmad megszerzésekor, 2010-ben az egész országban csak ott nyert a baloldal egyéniben, az egyik választókerületet (evk.) Tóth József, a kerület – a székéből gyakorlatilag kirobbanthatatlan – polgármestere, a másikat Szanyi Tibor, a párt korábbi fenegyereke hozta. Igaz, az azóta az ISZOMM-ban – nem túl sikeresen – politizáló Szanyi kapitány mindössze 1 százalékponttal győzött a fideszes Szalay Péterrel szemben. S ott indult akkor még az LMP színeiben Tordai Bence, aki 7,75 százalékot ért el, ha ő nincs, elképzelhető, hogy kormánypárti siker született volna. Tóth azonban simán, csaknem 12 százalékponttal nyert, így az se nem osztott, se nem szorzott, hogy az LMP-s Vári György 4,2 százalékot kapott.

2014-től azonban az új választójogi törvény alapján már csak egy evk. van Angyalföldön-Újlipótvárosban, a szocialista Hiszékeny Dezső – annak ellenére, hogy az LMP-s és s jobbikos jelölt együttvéve több mint 15 százalékot ért el – több mint 20 százalékponttal volt jobb, mint Szalay Péter. Négy évvel később, 2018-ban pedig az MSZP-s politikus úgy is csaknem 28 százalékponttal verte Harrach Tamást, hogy előtte

csaknem három évig folyt ellene egy büntetőeljárás vesztegetés vádja miatt

– a végén azonban felmentették –, pedig akkor is ringbe szálltak más ellenzéki politikusok is, a jobbikos 6,07, az LMP-s 4,14, a momentumos 2,57 százalékot szerzett. Idén április 3-án pedig mintegy kétszer annyi szavazatot kapott Hiszékeny, mint Harrach (60,53:30,39 százalék), a Kutyapárt politikusa 4,2, a Mi Hazánké pedig 3,27 százalékot szerzett.

Hiszékeny Dezső a Mandinernek azt mondta, már az előválasztás sem volt előre lefutott, amit bizonyít az is, hogy mind a momentumos, mind a DK-s ellenfele több mint húsz százalék fölé került, az MSZP-s politikus végül 55,47 százalékkal vette az első akadályt. A parlamenti voksoláson pedig annak ellenére sem volt teljesen teljesen biztos a győzelmében, hogy a környezetében mindenki könnyű sikert várt tőle. Ezért nem is a fotelből nézte végig a kampányt, rendszeresen be is számolt arról, hol tart éppen a munkával.

Munka, lelkes csapat

A háromszoros győztes kijelentette, időnként tőle is megkérdezik a politikustársai, mi a titka, minek és kinek köszönhetőek a sikerei. A kíváncsiskodóknak csak azt tudja mondani – fogalmazott –, hogy nincs varázsszer, nem a választás előtt találnak ki valamit. Csak a munkával magyarázhatók az eredményei, azzal, hogy 45 éve kötődik a XIII. kerülethez, 28 éve keményen dolgozik itt, volt a polgármester referense, két ciklusban önkormányzati képviselő és alpolgármester, illetve 2014 óta honatya. Azt is hozzáteszi, hogy van egy 350 fős, rendkívül elkötelezett, aktivista csapat, amely lelkesen végrehajtotta a kapott feladatokat.

Persze a sok munkára, lelkes csapatra bármelyik győztes hivatkozhat, de azért a 13. kerület és elsősorban

Angyalföld mégis csak Kádár János territóriumának számított

– hoztunk fel egy újabb szempontot –, az, hogy a volt kommunista pártfőtitkár ennek a kerületnek volt szinte „örökös” parlamenti képviselője, így a baloldal szakrális területének is számít, biztos sokat nyomott a latban. Erre Hiszékeny azt válaszolta, ezt nem vitatja, biztos lehet benne valamilyen szerepe, de ilyen alapon Kőbánya és Csepel is lehetnének a szocialisták fellegvárai, ezt a két kerületet viszont hosszú évek óta mégis fideszes polgármester irányítja.

„De nem győzöm hangsúlyozni – fogalmazott Hiszékeny –, hogy az itt élők pontosan tudják, mit köszönhetnek a hiteles személyiségű és hatalmas munkabírású Tóth József polgármesternek, továbbá az általa vezetett képviselő-testületi többségnek, illetve – talán nem tűnik szerénytelenségnek – az én parlamenti munkámnak.” Majd azzal érvelt, hogy csak végig kell menni a kerületben, jól lehet látni, az utóbbi időszakban milyen hatalmas ipari és szolgáltatási jellegű beruházások voltak és vannak, rengeteg iroda és lakás – ez utóbbiból a rendszerváltás óta egyébként már 25 ezret átadtak – épül most is. Az egész kerületen látszik, hogy épül, szépül, fejlődik, tehát jó kezekben van – jelentette ki.

Balliberális őskövületek

S az, hogy kezükben tartják a helyi sajtót, itt van például tévéműsora két balliberális őskövületnek, Bolgár Györgynek és Bánó Andrásnak, mennyire számít? – kérdeztük. A szocialista politikus azt mondta, érdemes megnézni a helyi lapot, nem propagandát közöl, hanem a tényeket mutatja be, és nem igaz, hogy nem engedik megszólalni a kormánypárti politikusokat, a súlyuknak megfelelően kapnak hangot – állította.

A legyőzött Harrach Tamás azonban másként értékeli a XIII. kerületi választási eredményeket. A fideszes önkormányzati képviselő azt mondta a Mandinernek, nem kergettek hiú ábrándokat, de úgy nem állhattak a választás elé, hogy úgyis megbuknak. Ezért becsületesen végigkampányolták az elmúlt hónapokat. S az eredményt látva a fáradtságon kívül csak lelkesedést és örömöt éreznek, Budapesten ugyanis a relatíve jobban teljesítő evk-k közé tartoznak, különösen, hogy belvárosi területeken és lakótelepeken értek el viszonylag jó eredményt, ezzel pedig teljesítették Orbán Viktornak tett ígéretüket. Harrach emlékeztetett, nem csupán az abszolút számokból kell kiindulni – bár ott is van fejlődés, hiszen 2014-hez képest több mint 1200-zal, 2018-hoz pedig több mint 800-zal kapott most több voksot –, hanem, hogy a körülményekhez képest hogyan teljesítettek, hiszen ebben a kerületben Rétvári Bence is csak 27 százalékot ért el, és a 40 éven keresztül orvosként itt praktizáló Szalay Péter sem járt sokkal jobban.

Kádár János neve itt sokaknak mást jelent, mint az ország többi részén, nem véletlenül volt Angyalföld a hajdani pártfőtitkár választókerülete. Itt még – érdeklődés hiányában – az 1956-os forradalom is gyakorlatilag elmaradt, a Fidesz és a KDNP csak a helyi társadalom meglehetősen kis szegmensét tudta eddig elérni” – fogalmazott. S azt sem szabad figyelmen kívül hagyni – jelentette ki Harrach –, hogy az ország hatalmas fejlődést ért el az Orbán-kormányok alatt, s ennek nagy haszonélvezője a XIII. kerület, az elmúlt 5 év 200 milliárd forintnyi kormányzati fejlesztései mellett hatalmas beruházásokat hozott létre a magántőke. Ezeket a fejlesztéseket ugyan szívesen látja a kerület vezetése, de elsősorban nem nekik köszönhető, hogy ez ide áramlott. Ráadásul a főváros és a kerületek közötti forrás- és feladatmegosztásnak köszönhetően a legtöbb látványos közfeladatot a főváros végzi a közlekedés szervezéstől a közvilágításon át a köztisztaságig, továbbá az iskolák fenntartása sem tartozik a kerületi önkormányzat feladatkörébe. Így Tóth Józseféknek nincs is túl sok olyan feladatuk, amelynek révén konfrontálódhatnának a lakossággal, ezért valójában „művészet” lenne, ha rosszul végezné a dolgát a polgármester. Tóth népszerűségével a háta mögött pedig Hiszékenynek viszonylag könnyű dolga volt a választáson.

A helyi Fidesz és a KDNP jobb állapotban van

Harrach azt is hozzátette, hogy Tóth mindent, így a helyi sajtót is vas kézzel irányítja, a helyi lap és a televízió meglehetősen erősen tolja a propagandát, a kormánypárt alig rúghat labdába, a kerületi médiumok a teret veszített balliberális újságírók menedékhelye lett, ezt jól bizonyítja Bánó András és Bolgár György megjelenése. Ugyanakkor a fideszes politikus azt is jól érzékeli, hogy nem felhőtlen a kapcsolat a kerületet irányító koalícióban. A 2019-es önkormányzati választás után ugyanis lemondott a mandátumáról a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, mert főpolgármester-helyettes lett. Jogos lett volna, ha az időközi választásra újra a lila párt jelölhet egyedüliként, de Tóthék felrúgták ezt a megállapodást, a momentumos Polyák Krisztinával szemben elindítottak egy MSZP-st is. A szocialisták szerint Kerpel-Fronius hazugságai vezettek a konfliktus kiéleződéséhez. Vaju Viktória pedig a polgármester támogatásával is csak kevesebb mint 8 százalékponttal győzött. Ez az

incidens komoly feszültséget gerjesztett a városvezetésben, amely azóta is érzékelhető.

A kormánypárti politikus ugyanakkor úgy véli, nekik nem arra kell játszaniuk, hogy felmorzsolódjon az ellenzéki szövetség Angyalföldön-Újlipótvárosban, hanem tovább kell építkezniük. Harrach optimista, mert a helyi Fidesz és a KDNP jobb állapotban van, mint néhány éve, alaposan feltérképezték a kerületet, ismerik a választóikat, azokat könnyen elérik és jól tudják őket mozgósítani. Így nagyon bízik benne, hogy pár év múlva a XIII. kerületet is úgy fogják emlegetni, mint azt a városrészt, ahol a jobboldalnak szintén sikerült meggyőzni az itt élők többségét, hogy a Fidesz és a KDNP jelenti a biztonságos fejlődést, az anyagi jólétet, ezért a kormánypárti jelöltekre érdemes voksolni.

(Nyitókép: Bodócz János, a 39-es számú országgyűlési választókörzet elnöke átadja Kádár Jánosnak /j/ országgyűlési mandátumáról szóló megbízólevelet. Az átadáson részt vesznek más körzetek jelöltjei is, így többek között Kelen Béla (j3), az Esti Hírlap főszerkesztője.MTI Fotó: Vigovszki Ferenc)

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fideszkutya
2022. május 12. 19:19
Ezt én is furcsállom. A Fidesz az összes öreg komcsit behúzta már, meg a kevésbé öreg komcsikat is. Úgy látszik ez még egy sziget a szocis komcsik közül.
Osztap Bender
2022. május 12. 18:23
A helyzet az, ezzel a fideszes jelölttel szemben még Bálám szamara is sikerrel vette volna fel a versenyt a 13. kerületben. Hiszékeny nagy kópé és nagy kombinátor (finoman szólva) pénzszerzési ügyekben, de Harrach legalább olyan utálatnak örvend ebben a kerületben (még a fideszesek között is), mint kdnp-és apja országosan, hogy esélye soha nem lesz. Tóth József pedig nemcsak "vaskézzel", de ésszel is irányítja a kerületet. Ezt még a kormánypártiak is elismerik. (Az persze egy újabb "magyar csoda", hogyan, kiknek a segítségével úszhatta meg Hiszékeny a börtönt.)
pragmatika
2022. május 12. 17:48
Ja. Aztán ezek tolják azt a vidéki nyuggerezős dumát, hogy a vidéki nyuggerek a fidesz támogatói. Közben angyalföldön azért kopik a ballib tábor, mert kiöregednek, és fogynak. Szignifikáns a folyamat. A következő választáson már lehet hogy ott is fidesz győzelem lesz.
kishal
2022. május 12. 17:17
A Szent István tér (sic!) környékére a '19-es, spanyolos, ávos családok koncentráltan települtek be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!